
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Közel háromszorosára növelte a Szent László Napok támogatását a nagyváradi önkormányzat, mely más magyar rendezvényeket is finanszíroz idén, de a turisztikai egyesület révén saját dzsesszfesztivált és mini-TIFF-et is szervezne.
2018. március 02., 10:372018. március 02., 10:37
2018. március 02., 17:132018. március 02., 17:13
Az eddigi támogatás közel háromszorosával, majdnem százezer lejjel támogatja a nagyváradi önkormányzat a Szent László Napok idei kiadását. A nagyváradi magyar közösség legnagyobb, idén hatodik alkalommal, június 22-24. között megtartandó rendezvénysorozata a tavalyi 36 ezer lej helyett idén 90 ezer lejes támogatásból részesül a helyi költségvetésből.

Vásári kavalkád, fesztiválhangulat és színvonalas kulturális rendezvények sora várja a hétvégén mindazokat, akik kilátogatnak László király udvarába, a nagyváradi várba. A Szent László Napok idén ünnepi köntösben jelentkezik.
Zatykó Gyula - aki a polgármesteri hivatal magyar ügyekért felelős tanácsosi tisztségét is betölti – arról is beszámolt lapunknak, hogy a Szent László Napok mellett más magyar rendezvények is részesülnek önkormányzati támogatásban. Például a több mint negyedszázados múltra visszatekintő Festum Varadinum rendezvénysorozat, melyet részarányosan támogat majd a városháza.
Tavalyhoz hasonlóan idén is megszervezi az önkormányzat turisztikai irodája a kisebbségek ünnepeit, a szlovák és zsidó közösség mellett a váradi magyar közösség is egy teljes hétvégén, szeptember 14-16-án ismertetheti a többségi lakossággal hagyományait, kultúráját, gasztronómiáját a várban szintén 250 ezer lejes támogatásból. A szeptemberi rendezvény megszervezésébe, akárcsak az augusztus 20-i nemzeti ünnep szervezéséből a Szent László Egyesület is kiveszi a részét, így biztosítva, hogy minőségi rendezvényekkel örvendeztethessék meg a magyar közösség, mondta el lapunknak Zatykó Gyula.

Nagyvárad kulturális sokszínűségét igyekszik hangsúlyozni az önkormányzat turisztikai egyesülete, mely szeptember folyamán egy-egy hétvégét szán a különböző nemzetiségek hagyományainak bemutatására.
A nagyváradi önkormányzat egyébként idén jelentős összegeket, összesen mintegy négymillió lejt költ különböző rendezvények támogatására, azt remélve, hogy ezek révén is sikerül növelni a városba látogató turisták számát. Az Ebihoreanul hírportál beszámolója szerint a korábban megszervezett rendezvények mellett
ezt a magyar kisebbség ünnepével azonos hétvégén, szeptember 14-16-án tartanák. A zene mellett a film felé is nyit a váradi városvezetés, mely a különböző filmkaravánok mellett a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szűkített kiadását is befogadná.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
szóljon hozzá!