2011. március 04., 09:282011. március 04., 09:28
Az új intézmények Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Craiován, Jászvásáron, Temesváron, és Bukarestben épülnének meg, összesen 1,5 milliárd eurós beruházással, derül ki a szaktárca közleményéből.
Orvosi egyetemi központokhoz kapcsolódnak, és egységes sürgősségi betegellátási feltételeknek tesznek majd eleget, beleértve a komplexebb, több szakterület együttműködését igénylő eseteket. A központok biztosítják a kivizsgálást, a diagnosztizálást és a kezelést, és rövidebb idő alatt hatékonyabb ellátást nyújtanak a betegeknek.
„Az elmúlt 30 év legnagyobb, kórházi infrastruktúrát érintő beruházásáról beszélünk, amelynek azért van esélye, mert nem az állami költségvetésből szeretnénk megvalósítani. Magánmenedzsmenttel működnének, de »állami«, azaz közkórházként” – jelentette ki Cseke Attila egészségügyi miniszter. Elmondta, legsürgősebben a kolozsvári és a jászvásári kórházakat kellene felépíteni, mert itt vannak a legnagyobb gondok az épületekkel. Kolozsváron például, a Kolozs Megyei Sürgősségi Egyetemi Kórház 25 épületben működik, amelyekből 16 ingatlan 1902-ben épült, és a többi is még 1970 előtt. A sürgősségi kórház az egyetlen újabb épület, 2005-ből. A miniszter szerint Jászvásáron hasonló a helyzet. A 30 évre tervezett partnerségben a szaktárca adja az építkezéshez szükséges területet, míg a magánszféra a tőkét biztosítja.
A minisztérium becslései szerint az építkezések 14-16 hónap múlva kezdődhetnének el, és négy év alatt be is fejeződhetnének. Első lépésként a tárca kérni fogja, hogy az építkezésre javasolt telkeket az önkormányzatok adják át a minisztérium kezelésébe. A Kolozs megyei önkormányzat közlése szerint a kolozsvári regionális sürgősségi kórház Szászfenesen épülne 14 hektáron, 150 millió euróból. A 800 ágyas egészségügyi intézményben 37 osztály működne, és mentőhelikopter is tartozna hozzá.
Az egészségügyi minisztérium egyébként tegnap mintegy ötmillió lejt utalt ki a Hargita megyei kórházak felújítására. A csíkszeredai megyei sürgősségi kórház 1,8 millió lejből, míg a székelyudvarhelyi kórház mintegy 1,5 millió lejből újulhat meg. A tölgyesi pszichiátriai központ egymillió, a gyergyószentmiklósi járványkórház 194 ezer, míg a maroshévízi kórház 485 lejt kapott.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).