Hirdetés

Régi tervre új források

A kormány tartalékforrásaiból igényelt 61 millió lejből fejezné be a Brassó, Hargita és Kovászna megyei tanács a három megyét összekötő 131-es számú megyei út felújítását. „Bár az integrációs minisztérium és az olasz kivitelező közötti szerződésbontás nyomán az eredeti projekt esett, továbbra is közös érdekünk az út rendbetétele. Ezért mindhárom megye kormányhatározat-tervezetet dolgoz ki a területére eső úthossz felújításához szükséges pénz kiutalására” – magyarázta a Krónikának Demeter János.

Benkő Levente

Benkő Levente

2007. február 14., 00:002007. február 14., 00:00

Kovászna Megye Tanácsánakelnöke szerint legalább 15 millió lejre vanszükség ahhoz, hogy a 131-es út Kovásznamegyei szakaszán befejezzék az olasz Tirrena Scavi Spaáltal félbehagyott munkát, illetve különhatározattervezetben további 10 milliót kérnekúj, az Olt folyón átívelő hídmegépítésére a Brassó megyei Apácaés a Kovászna megyei Nagyajta között.
„Ahhoz, hogy áprilisban–májusbanmár a tényleges építéshez ishozzáfoghassunk, sürgősen lépnünk kell” –mondta Vasile Butaru. Brassó Megye Tanácsánakalelnöke szerint 6 millió lejt kérnek aSzászmogyorós és Apáca közöttiszakasz leaszfaltozására.
Hargita megyében legkevesebb 50millió lejbe kerül a korszerűsítés. Amegyei útügyi igazgatóság vezetője, GyörgyBéla Zsolt szerint Hargita megyében az eredeti tervszerint a 131-es útnak csak egy 28 kilométeresszakaszára jutott volna pénz, most viszont már aFelsőboldogfalváig terjedő részt is beleszámítva,az udvarhelyszéki teljes 33 kilométeres útszakaszkorszerűsítési költségeinekfinanszírozására kérnek támogatásta kormánytól.

B. L.

Keret
Tavaly kellett volna elkészülnie

A Brassó, Kovászna ésHargita megyét összekötő 131-es megyei út8,6 millió eurósra tervezett felújításátközbeszerzési tárgyaláson a firenzei JVConsorzio Garboli Conicos Spa romániai kirendeltsége, aTirrena Scavi Spa Romania Rt. 6,8 millió euróértvállalta. A beruházás 67,51 százalékátPHARE-programból, 22, 5 százalékot államiköltségvetésből fizették volna. Az úthossza a helységek területére eső távokatleszámítva Brassó megyében 7, Kovásznamegyében 28, Hargita megyében pedig 20 kilométer,minden megye ennek megfelelő arányban vállalta azösszesen 9,99 százalékot kitevő önrészt.Bár a 131-es útnak 2006. október 31-éigel kellett volna készülnie, a Kovászna megyeiszakaszt sem fejezték be teljesen. Brassó megyébena koptatóréteg lerakása maradt el, ennekbefejezése után költözött volna áta munkatelep Hargita megyébe. A megrendelő integrációsminisztérium 2006 végén szerződéstbontott a kivitelezővel.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
Hirdetés
Hirdetés