
Fotó: Veres Nándor
Visszaállították a hat éve elmozdított országzászló-emlékművet Csíksomlyón. Az alkotás új helyszínéül a Szent István Kollégiummal szembeni területet választották.
2016. szeptember 05., 12:512016. szeptember 05., 12:51
„Az volt a feladatunk, hogy úgy állítsuk vissza, ahogy volt. És ez megtörtént. Az emlékműtalapzat most olyan állapotban van, mint lebontás előtt, leszámítva az új köntöst” – válaszolta megkeresésünkre Böjte Mihály, a csíksomlyói ferences rendház főnöke. Az 1940-ben állított országzászló-emlékművet ugyanis 2010-ben, az akkori területrendezéskor bontották le a csíksomlyói kolostor udvaráról. A területnek liturgikus szerepe van, a körmenetek alkalmával pedig a tömegnek helyre van szüksége, ezért döntöttek az emlékmű lebontása mellett, magyarázta a területrendezés szükségességét a rendházfőnök.
Kitartó munka eredménye
A mostani csíksomlyói ferences közösség számára a visszaállítás egy olyan „örökség” volt, amelynek a megoldása egy váltás után maradt rájuk, fejtette ki. „A buktatók ellenére a közös szándék és kitartó munka eredménye, hogy az emlékművet visszaállíthattuk” – hangsúlyozta a ferences szerzetes. Az emlékművet a Szent István Kollégiummal szemben állították fel, a kolostor tulajdonában lévő területen. Ez a hely valamikor kerítésen belül volt, de lebontották, és beljebb költöztették a pünkösdi búcsús zarándokok könnyebb közlekedése érdekében.
„Ennek a területnek a tulajdonjogi bizonyítása hosszú folyamat volt mindamellett, hogy minden szükséges irattal rendelkeztünk. Továbbá az emlékmű helyreállításához több hivatali és adminisztrációs szélmalomharcot kellett megvívnunk, illetve a szükséges anyagi forrásokat is elő kellett teremtenünk” – sorolta a nehézségeket a rendház vezetője. Úgy értékelte, hogy a csíkiak, somlyóiak és az ide zarándokolók számára a talapzatnak erős szimbólumértéke van. „Többen kifejezték szándékukat, hogy szeretnék viszontlátni az emlékművet. Mi ennek az óhajnak tettünk eleget” – fejtette ki Böjte Mihály.
Az alkotás terveit Tövissi Zsolt csíkszeredai tervező készítette, ennek megfelelően történt a kivitelezés. A munkálatokat a Margaréta–Szépségház Kft. végezte. „Velük dolgoztunk a Hármashalom-oltár javításánál is, így már volt tapasztalatunk az együttműködésben, ezért esett rájuk a választásunk” – magyarázta a rendházfőnök. Hozzátette: nem volt könnyű feladatuk, mert az emlékmű elemei már régebb elkészültek, és nekik egy folyamatba kellett beállniuk. Az új talapzat 3,30 x 3,85 méter területű, és 2,33 méter magas. A talapzatból kiemelkedő kúp 75 cm, erre helyezték a Hármashalom-részt, amely 62 cm, és az apostoli keresztet, amelynek magassága 126 cm.
Kétnyelvű tábla
Megtudtuk, hogy az emlékműre egy kétnyelvű táblát is kihelyeznek. Eredetileg a következő szöveget tervezték ráírni: „A csíksomlyói kegytemplom előtti parkban állították fel 1940-ben. Az Ezer Székely Leány Találkozó gyülekezési helye volt a felvonulások betiltásáig. 2010-ben lebontotta, 2016-ban újraállította a csíksomlyói ferences rendház.” Azonban meglehet, hogy a szövegen módosítaniuk kell, ugyanis kutatásokra alapozva felhívták a ferencesek figyelmét, hogy a tartalma nem teljesen fedi a valóságot. Az emlékmű visszaállítását augusztusban fejezték be. „A felavatás dátumát nem tűztük ki. Az már önmagában öröm és elégtétel, hogy a visszaállítás megtörtént. Az előttünk álló idő mutatja majd meg, hogy milyen ünnep hozza el a felavatás lehetőségét. Mi nem akarunk ehhez egy mesterséges alkalmat kreálni” – fogalmazott Böjte Mihály.
Az országzászlót és az emlékoszlopot a Csíki Néplap korabeli tudósítása szerint egyébként 1940. november 17-én leplezték le Csíksomlyón, a kegytemplom előtt. Ezt két hónappal Észak-Erdély visszacsatolása után a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete honvéd műszaki alakulatok segítségével állítatta fel.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!