Hirdetés

Újra a régit: pénteken ismét elrajtol a háztartási gépek roncsprogramja

•  Fotó: Jakab Mónika

Fotó: Jakab Mónika

Az év eleji kiírásból megmaradt 34 millió lejes kerettel indítják el újra a háztartási gépek roncsprogramját, ezúttal is laptopot, televíziót, táblagépet, porszívót, légkondit, mosógépet, szárítógépet, mosogatógépet, hűtőt, fagyasztót lehet állami támogatással vásárolni.

Bíró Blanka

Bálint Eszter

2021. november 18., 18:202021. november 18., 18:20

Pénteken 10 órakor kezdődik az iratkozás a háztartási roncsprogram idei második fordulójára – jelentette be csütörtökön a Krónika megkeresésére Fülöp Lóránd, a programot lebonyolító Környezetvédelmi Alap (AFM) elnöke. Emlékeztetett, 75 millió lej a program idei eredeti költségvetése,

ebből az előző fordulóban megmaradt 34 millió lej, erre az összegre lehet értékjegyeket kérni az újabb, pénteken kezdődő kiírásban.

Hirdetés

Amint arról korábban beszámoltunk, az év első felében lekérték ugyan a teljes összegre az értékjegyeket, viszont utólag ezek egy részét nem használták fel, így maradt meg 34 millió lej, amit most írnak ki.

Indul a regisztráció

Fülöp Lóránd elmondta, november 19. és 25-e között lehet regisztrálni, majd akárcsak korábban, három kategóriában lehet lekérni az értékjegyeket. November 25. és december 2. között a mosógépekre, mosogatógépekre, hűtőszekrényekre kérhető a támogatás, ennek a kategóriának a költségvetése 14 millió lej.

A második kategóriában televíziók, táblagépek és laptopok vásárlását finanszírozzák, az értékjegyeket december 3. és december 9. között lekérni, a büdzsé szintén 14 millió lej. A harmadik kategóriában a légkondicionáló berendezések, ruhaszárítógépek és porszívók vásárlására lehet kérni támogatást, ez esetben kisebb, 6 millió lejes a költségvetés.

Mind a három kategóriában ezúttal rövidebb, mindössze egy hétig tart az értékjegyek lekérésének határideje – ez azzal magyarázható, hogy a roncsprogramra az idei évre kiutalt költségvetési forrásokat az év végéig el is kell használni. 

A Környezetvédelmi Alap vezetője ugyanakkor felidézte, hogy az eddigi tapasztalat szerint amúgy is kevesebb mint egy hét alatt lekérik a regisztrálók az értékjegyeket.

Arra is kitért, aki már egyszer regisztrált az AFM oldalán, nem kell újra megtennie. Aki pedig már valamelyik kategóriában kapott értékjegyet, ugyanabban nem kérhet, de egy másikban igen. Tehát aki már vásárolt mosógépet, nem kérhet támogatást mosogatógépre vagy hűtőszekrényre, viszont televízióra, táblagépre, laptopra, szárítógépre, légkondicionálóra vagy porszívóra már igen.

Az is kérhet újra támogatást bármelyik kategóriában, aki kapott már értékjegyet, de nem használta fel azt.

Az utalványoknak 15 napos lejárati idejük van attól a pillanattól kezdve, hogy a Környezetvédelmi Alap érvényesíti azokat, ennyi idő áll a kedvezményezettek rendelkezésére, hogy a programban részt vevő üzletekből megvegyék az új háztartási gépeket.

Módosított feltételek

„A program első fordulójában szerzett tapasztalatok és a visszajelzések alapján megtettük a szükséges változtatásokat, hogy így még inkább fel tudjuk karolni azokat az embereket, akik felismerik az energiatakarékosság fontosságát, és hajlandóak lecserélni a régi, sokat fogyasztó háztartási gépeiket újabbakra, energiatakarékosabbakra.

Idézet
Mindenkit arra biztatok, hogy éljen a lehetőséggel,

és még karácsony előtt tegye energiahatékonyabbá a háztartását, amiben a környezetvédelmi minisztérium és a Környezetvédelmi Alap ezzel a programmal nyújt egy kis segítséget” – nyilatkozta a rajt előtt Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.

A tárcavezető által is említett módosítások egyike, hogy ez alkalommal az értékjegy névre szóló és nem átadható, vagyis annak kell felhasználnia, aki regisztrált és lekérte azt. A másik módosítás a televíziók energetikai besorolására vonatkozik, míg korábban csak E besorolásig lehetett felhasználni az értékjegyet, ezúttal már a kevésbé hatékonyabb G besorolású televízió is vásárolható.

Fülöp Lóránd elmondta, erre a módosításra azért volt szükség, mert a tapasztalat szerint a nagy márkák komolyan vették a besorolást, míg a kisebb, ismeretlen márkák nem mindig pontosan tüntették fel az energiahatékonyságot, vállalva a lebukás kockázatát.

A módosítással most már 2-3 ezer lejes márkás tévét is lehet vásárolni a háztartási gépek roncsprogramjával, mutatott rá a Környezetvédelmi Alap elnöke.

Mennyi az annyi?

A voucherek értéke a tavaszi szinten marad, így a régi háztartási gép helyett energiatakarékosabb új gépet vásárlók a következő értékű utalványokat kaphatják: 400 lej a legalább C-s energiaosztályú mosógépek/mosó-szárítógépek vásárlására; 400 lej a legalább D-s energiaosztályú mosogatógépek vásárlására; 400 lej a legalább A++ besorolású, akár mozgatható légkondicionáló berendezések vásárlására;

400 lej a legalább E-s energiaosztályú hűtőszekrények, hűtőládák, fagyasztók vásárlására;  

400 lej a legalább G-s energiaosztályú televíziók vásárlására; 400 lej legalább AA++ besorolású ruhaszárító gépek vásárlására; 200 lej az évi 43 kWh-nál kisebb fogyasztású porszívókra; 500 lej laptopokra; 300 lej táblagépekre.

A laptopokra és táblagépekre beváltható utalványokért cserébe régi számítógépet vagy a programban szereplő más háztartási gépet is le lehet adni. Régi laptopot és táblagépet nem fogadnak el. A mosogatógépek és a ruhaszárító gépek megvásárlására fordítható értékjegyekért cserébe is a programban szereplő bármilyen régi háztartási gépet le lehet adni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés