Hirdetés

Rajt előtt a székelyföldi strandidény

A tavalyi változékony, sok csapadékkal járó időjárás után napos, meleg nyarat remélnek a székelyföldi strandok üzemeltetői, akik javában készülnek a strandidény megnyitására.

Bíró Blanka

Barabás Hajnal

2015. június 02., 12:292015. június 02., 12:29

Tischler Ferenctől, Sepsiszentgyörgy alpolgármesterétől megtudtuk, a megyeszékhelyen némi késéssel nyílik a fürdőhely, mivel nem tudtak a zöldövezetet karbantartó, takarító személyzetet alkalmazni.

Mint mondta, ezeket az állásokat pár évvel korábban megszüntették, azokat már nem tudták meghirdetni, ezért a köztisztasági vállalattól kértek segítséget. A terv szerint június 15-én a tavaly felújított részt nyitják meg, tehát a négy kismedencét, a csúszdákat használhatják a látogatók. Az ötvenméteres nagymedence felújítás alatt áll, azt egyelőre elkerítik, de ha az építő tartja az ígéretét, július elsejétől már azt is birtokba vehetik a fürdőzők – mondta Tischler.

Az olimpiai medencét napfényálló, mikroorganizmusok megtelepedését gátló anyagú fóliával burkolják újra. A korszerűsítésére két változat is szóba került: megtartják a jelenlegi 2,5 méter mélységet, hogy úszóversenyekre is használható legyen, vagy menedékesen 1,5 méteresre csökkentik a mélységét.

Tavaly nyáron a strand látogatói a belépőjegy mellé kaptak egy kérdőívet, és eldönthették, hogy melyik változatot támogatják, a nyilatkozók elsöprő többsége a 2,5 méteres mélység mellett foglalt állást. Mint ismeretes, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat az elmúlt években saját költségvetéséből 4 millió lejt fordított a strand élményfürdővé alakítására, azóta fokozatosan nőtt a látogatottsága.

Nem változnak az árak

A korábbi évekhez képest valamivel később nyílik meg a csíkzsögödi strand is. Tavalyelőtt már május elején megtöltötték a medencéket, idén június elején kerül erre sor. „Nagyjából készen állunk a nyitásra, elvégeztük a szokásos felújítási munkákat. Igazából csak a vízóra felszerelésére várunk, hogy megtölthessük a medencéket” – mondta Böjthe Mária, a zsögödi strand működtetője.

Hozzátette: ha sikerül ezt mihamarabb elvégezni, akkor már hétvégére szeretnék megnyitni a létesítményt. Azt is megtudtuk, hogy idén sem változik a belépő ára, ez továbbra is 6 lejbe kerül a felnőtteknek, 4 lejbe pedig a gyermekeknek. A harmincnapos bérletért 120 lejt kérnek.

A csíkszeredai Szécseny városrészben található Szeredai fürdőben javában zajlanak a munkálatok. Karácson Szilárd és György Lóránt, a strand üzemeltetői elmondták, a javítási és karbantartási munkákon kívül azon is dolgoznak, hogy sütésre alkalmas, úgymond piknikező helyeket alakítsanak ki a telek jobb oldalán. „Ha az időjárás is engedné, már pénteken megnyitnánk a strandot” – mondta Karácson.

A jegyárakon ők sem módosítanak: a felnőtteknek tíz, a gyermekeknek öt lej lesz a belépő. Idén a kicsi és a „női” medence áll majd a fürdőzők rendelkezésére. Megtudtuk, az elkövetkező időszakban teljesen felújítanák a létesítményt, azonban mindez több mint egymillió euróba is belekerülne. „Pályáznánk uniós forrásokra, de amíg rendezetlen a terület tulajdonviszonya, nem tehetünk semmit” – mondta az üzemeltetők képviselője.

A fiatalok egyébként már 2010 óta működtetik a fürdőt, amely azelőtt két évig kihasználatlanul állt. Az üzemeltetők attól tartanak, hogy ha nem változik a helyzet, és nem tudnak támogatást szerezni, akkor egy-két éven belül lakatot kell tenniük a létesítmény kapujára. Csíkszeredában az Ipic strandként ismert létesítmény viszont várhatóan idén sem nyílik meg. A strandot két éve zárták be, és az önkormányzat nem tervezi az újranyitást.

Készen áll az idényre a Borsáros fürdő

Székely Ernőtől, Csíkszentkirály polgármesterétől érdeklődtünk, hogy az önkormányzat által működtetett Borsáros fürdő készen áll-e a strandszezonra. Megtudtuk, a kádas fürdőket már április óta lehet használni, időközben a külső medencéket is feltöltötték, így az időjárás függvényében már ott is lehet fürödni a hétvégétől.

A belépő ára nem változik, a fedett fürdőt tíz lejért, a szaunát öt lejért lehet használni. A szabadtéri medencékben való fürdőzésért a felnőtteknek öt lejt, míg a gyermekeknek két lejt kell fizetniük. A fürdő tavaly bővült egy játszótérrel, valamint egy minifocipályával.

Szépvízen, a Kishavas panzió melletti strandot várhatóan június közepén nyitják meg – tájékoztatott Antal Magdolna cégvezető. Hozzátette: nemcsak a panzió vendégeit, hanem másokat is várnak, a belépő felnőtteknek 5 lej, gyermekeknek pedig 3 lej lesz, ugyanannyi, mint tavaly.

Csíkdánfalván várhatóan szintén június közepére tehető a Dugásfürdő megnyitása. A község polgármestere, Bőjte Csongor Ernő csak annyit mondott, idén az önkormányzat fogja működtetni a létesítményt, ugyanis nem hoszszabbították meg a szerződést a fürdő korábbi üzemeltetőjével.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
Hirdetés