
2012. január 06., 08:582012. január 06., 08:58
Tonk Gabriella példaként említette: ha egy fafeldolgozó üzem beindítására kérnek engedélyt, akkor a település RMDSZ-es vezetői odafigyelnek, hogy az ne legyen a lakótelep vagy iskola közvetlen közelében. „Ez is a családbarát politika általános része, mint ahogy többek közt a játszóterek kialakítása vagy a közlekedés biztonságossá tétele a kiskorúak számára. Célunk, hogy a döntéshozók bármilyen területen szem előtt tartsák a gyerekek, a családok érdekeit” – szögezte le a program koordinátora.
Fontos, hogy az önkormányzatok már az idei költségvetésben önálló tételként tüntessék fel a családtámogató és a gyermekvállalást ösztönző programok támogatását, az összeg nagysága minden településen a pénzügyi lehetőségektől és a lakossági igényektől függ, mutatott rá a programfelelős, aki szerint nem lehet ugyanakkora a családtámogató alap egy faluban, egy kisvárosban vagy egy nagyobb városban. A program szerint ez a pénz önrészként is felhasználható nagyobb projektek megvalósításához, vagy megpályázható civil szervezetek által. Tonk Gabriella hangsúlyozta, elképzelésük szerint az önkormányzatok partnerségben dolgoznák ki a családbarát projekteket, bevonva a helyi véleményformálókat, civil szervezeteket vagy például az iskolák vezetőit.
A helyi erőforrásokon múlik, hogy ezek a projektek mennyire lesznek kidolgozottak, ám az RMDSZ főtitkársága már az előkészítő folyamatban is nyújt segítséget. A családbarát program kritériumrendszere még január 30-áig alakítható, addig várják a viszszajelzéseket és a javaslatokat a civilkonzultacio.ro oldalon. Az RMDSZ február–május időszakban karavánt szervez, amelynek során tájékoztatják az önkormányzatokat, és ösztönzik a programban való részvételüket. Tonk Gabriella leszögezte, fontosnak tartják, hogy a programok a helyi igényekhez vagy éppen hiányokhoz alkalmazva alakuljanak, hiszen minden településen mások a körülmények: egyiken biztosított a sportolási lehetőség, máshol jó minőségű játszóterek vannak, vagy a járdák olyanok, hogy biztonságosan lehet közlekedni babakocsival, máshol meg éppen ezekre van szükség.
Klárik Attila, a sepsiszentgyörgyi tanács RMDSZ-es frakciójának vezetője lapunk érdeklődésére elmondta, elvi egyeztetés volt a családtámogató alap létrehozásáról, ennek a technikai részleteit még nem dolgozták ki, ám ha a testület megszavazza, Sepsiszentgyörgyön mindenképpen elkülönítenek önálló tételt erre a célra az idei költségvetésben.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.