Hirdetés

Projekttel támogatja a gyermekvállalást az RMDSZ

Idéntől az önkormányzatokat is bevonja az RMDSZ a családtámogató és gyermekvállalást ösztönző programjába. Tonk Gabriella, a szövetség civil konzultációjának programfelelőse a Krónika érdeklődésére elmondta, a terv szerint az RMDSZ színeiben vagy támogatásával polgármesteri, képviselői mandátumot nyert tisztségviselők javaslatára a helyi költségvetésből külön keretet biztosítanának erre a célra.

Bíró Blanka

2012. január 06., 08:582012. január 06., 08:58

 Tonk Gabriella példaként említette: ha egy fafeldolgozó üzem beindítására kérnek engedélyt, akkor a település RMDSZ-es vezetői odafigyelnek, hogy az ne legyen a lakótelep vagy iskola közvetlen közelében. „Ez is a családbarát politika általános része, mint ahogy többek közt a játszóterek kialakítása vagy a közlekedés biztonságossá tétele a kiskorúak számára. Célunk, hogy a döntéshozók bármilyen területen szem előtt tartsák a gyerekek, a családok érdekeit” – szögezte le a program koordinátora.

Fontos, hogy az önkormányzatok már az idei költségvetésben önálló tételként tüntessék fel a családtámogató és a gyermekvállalást ösztönző programok támogatását, az összeg nagysága minden településen a pénzügyi lehetőségektől és a lakossági igényektől függ, mutatott rá a programfelelős, aki szerint nem lehet ugyanakkora a családtámogató alap egy faluban, egy kisvárosban vagy egy nagyobb városban. A program szerint ez a pénz önrészként is felhasználható nagyobb projektek megvalósításához, vagy megpályázható civil szervezetek által. Tonk Gabriella hangsúlyozta, elképzelésük szerint az önkormányzatok partnerségben dolgoznák ki a családbarát projekteket, bevonva a helyi véleményformálókat, civil szervezeteket vagy például az iskolák vezetőit.

A helyi erőforrásokon múlik,  hogy ezek a projektek mennyire lesznek kidolgozottak, ám az RMDSZ főtitkársága már az előkészítő folyamatban is nyújt segítséget. A családbarát program kritériumrendszere még január 30-áig alakítható, addig várják a viszszajelzéseket és a javaslatokat a civilkonzultacio.ro oldalon. Az RMDSZ február–május időszakban karavánt szervez, amelynek során tájékoztatják az önkormányzatokat, és ösztönzik a programban való részvételüket. Tonk Gabriella leszögezte, fontosnak tartják, hogy a programok a helyi igényekhez vagy éppen hiányokhoz alkalmazva alakuljanak, hiszen minden településen mások a körülmények: egyiken biztosított a sportolási lehetőség, máshol jó minőségű játszóterek vannak, vagy a járdák olyanok, hogy biztonságosan lehet közlekedni babakocsival, máshol meg éppen ezekre van szükség.

Klárik Attila, a sepsiszentgyörgyi tanács RMDSZ-es frakciójának vezetője lapunk érdeklődésére elmondta, elvi egyeztetés volt a családtámogató alap létrehozásáról, ennek a technikai részleteit még nem dolgozták ki, ám ha a testület megszavazza, Sepsiszentgyörgyön mindenképpen elkülönítenek önálló tételt erre a célra az idei költségvetésben.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
Hirdetés