
Rodica Pârvan
Fotó: Facebook/Rodica Parvan
A sepsiszentgyörgyi Pro Urbe-díj odaítélésének a szabályzatát módosítanák a román tanácsosok. Rodica Pârvan szociáldemokrata önkormányzati képviselő a legutóbbi tanácsülésen jelezte, január közepén iktatták az erre vonatkozó beadványukat.
2018. január 28., 14:582018. január 28., 14:58
Emlékeztetett, tavaly arra hivatkozva utasították vissza a módosító javaslatukat, hogy azt túl későn terjesztették be. Két változatot is javasolnak: vagy ítéljenek oda évente négy díjat, mint korábban, és abból egyet kapjon a román közösség jelöltje, így tükrözve a lakossági számarányt, vagy pedig adjanak két díjat – egyet magyar, másikat a román kitüntetettnek.
Nevesítették a jelöltjüket is. Mint kiderült, kitartanak a tavalyi mellett:
Amint arról már a Krónikában is beszámoltunk, immár ötödik éve zajlik a vita Sepsiszentgyörgyön a Pro Urbe díjak odaítélése miatt, mert a románok képviselői szerint esélyük sincs, hogy jelöltjük megkapja az elismerést. Sepsiszentgyörgy önkormányzata már több mint húsz éve, 1997 óta díjazza azokat a személyiségeket, akik önzetlenül, „taps nélkül” tesznek a városért, a közösségért.
2014-ig négy – három magyar és egy román – személy kaphatta meg a díjat minden évben, aztán ezen változtattak, és már csak egy, közösségért tevékenykedő sepsiszentgyörgyi polgár veheti át az elismerést. A díjat hagyományosan a Szent György Napok alkalmával, április végén adják át.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
szóljon hozzá!