
Kizárja beszállítói sorából a Holzindustrie Schweighofer azokat, amelyek nem látják el teherautóikat a Timflow nyomonkövetési rendszerrel – közölte kedden a vállalat.
2017. április 25., 16:342017. április 25., 16:34
2017. április 25., 16:412017. április 25., 16:41
A Holzindustrie Schweighofer idén áprilisban vezette be a Timflow rendszert, amely lehetővé teszi a farönkszállítmányok GPS-nyomkövetését a rakodási helyszíntől egészen a gyárkapuig.
„A Holzindustrie Schweighofer egy átfogó akciótervet dolgozott ki annak érdekében, hogy harcoljon a törvénytelen fakitermelés ellen Románában. A vállalat fontos intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy megerősítse ellátási láncát, így csak a legálisan kitermelt faanyag lépheti át gyáraink kapuit. A Holzindustrie Schweighofer ezen terv részeként dogozta ki a Timflow rendszert is, amely egyedi, és lehetővé teszi a farönkszállítmányok GPS nyomkövetését a rakodási helyszíntől egészen a gyárkapuig. A rendszert 2017 áprilisában indítottuk el, és a tesztelési fázison is túlesve elmondható, hogy jól működik\" – szerepel a társaság által szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.
Az idézett dokumentum hozzáteszi: elindulása óta a vállalat körülbelül 3 500 szállítmányt regisztrált a rendszerbe, és mintegy 70 személy regisztrált a weboldalon, azaz kért hozzáférési jogot a szállítmányok adataihoz a www.timflow.com weboldalon.
„Idáig egyetlen fuvart sem kellett visszautasítani. Az adatokat feldolgozó kollégák közlése szerint a beszállítók megértették és elfogadták, hogy a vállalat nem fogad el kétes eredetű faanyagot. A Holzindustrie Schweighofer azt kérte beszállítóitól, hogy szereljenek a Timflow rendszerben működő GPS nyomkövető készüléket azokra a járműveikre, amelyekkel gyáraiba faanyagot szállítanak. Többségük eleget tette ennek a kérésnek, azonban nem mindenki. Azokat, akik nem fogadták el a Timflow rendszert, eltávolítottuk a Holzindustrie Schweighofer ellátási láncából\" – szögezi le a közlemény.
Az elmúlt hetekben számos nemzetközi üzletlánc – a Hornbach, a francia Leroy Merlin és a Brico Dépôt – lemondott a Holzindustrie Schweighoferről azt követően, hogy végleg megvonták az osztrák fafeldolgozó vállalattól a felelős erdőgazdálkodási tanúsítványt (FSC). A nagyáruházak közölték, olyan fából készült termékeket szeretnének árusítani, amelynek származása százszázalékosan ellenőrzött, számukra fontos, hogy vásárlóik tudják, milyen termék mellett döntenek. A Kovászna megyei Rétyen is fűrészüzemet működtető Holzindustrie Schweighofer idén februárban elveszítette az FSC-tanúsítványt, ugyanis felmerült a gyanú, hogy törvénytelenül kivágott fát dolgoz fel romániai gyáraiban. Az osztrák cégről olyan információk is napvilágot láttak, hogy megsérti a famérési előírásokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.