Hirdetés

Politikai csatározás a pádisi úton

•  Fotó: Kolozs Megyei Tanacs

Fotó: Kolozs Megyei Tanacs

Súlyos rendellenességeket talált a Kolozs megyei önkormányzat a Havasrekettyés–Prislop–Ponorék-útszakasz építésének ellenőrzése során – a kivitelező ugyanis nem tartotta be a megye által előírt műszaki követelményeket, ráadásul a munkálatok nem az elvárt ütemben haladnak – tájékoztatta lapunkat a megyeháza.

Kiss Előd-Gergely

2015. október 27., 19:492015. október 27., 19:49

A megye ellenőrző csapata többek közt megállapította: egy négy kilométeres szakaszon csak két centiméter vastag aszfaltréteget húzott fel a kivitelező, holott a szerződésben szereplő műszaki követelmények szerin hat centiméter vastagságúnak kellett volna lennie a betonalapnak, mielőtt még ráhúzzák a koptatóréteget.

Ráadásul azt tapasztalták, hogy már most gödrök vannak a friss aszfaltrétegben. Mihai Seplecan megyei tanácselnök elfogadhatalannak nevezte a munkálatok minőségét. Szerinte ez ugyanakkor felveti a megyei közterület-fenntartó vállalat (RAADPP) felelősségét, amelynek ellenőriznie kellett volna az útépítést.

Önkormányzati források eközben a Krónikának úgy nyilatkoztak, hogy valóban vannak gondok az útépítésnél, ám valójában a Mihai Seplecan megyei tanácselnök és Mircea Avram, a közterület-fenntartó vállalat igazgatója közti politikai csatározásáról szól a történet. Utóbbi ugyanis korábban közzétette azt a dokumentumot Facebook közösségi oldalán, amelyben már ők is jelezték az útépítésnél található hiányosságokat.

Amint arról több ízben is írtunk, a 2008-ban elkezdett útszakaszt eredetileg 2011. augusztus 9-én kellett volna átadni, azonban a határidőt több alkalommal is halasztották. A gondok akkor kezdődtek, amikor kiderült, az útszakaszon új hidakat kell építeni annak ellenére, hogy az uniós forrásokból finanszírozott projekt eredetileg csak a már meglévő átjárók felújítását tartalmazta. Az önkormányzat ezért kénytelen volt új közbeszerzési eljárást meghirdetni, ami további 1,3 millió lejébe került a megyének. A hivatalnak ugyanakkor választania kellett, hogy saját költségen folytatják az építkezést, vagy visszafizetik az Uniónak az addig igényelt 8 millió lejt.

Az út építését idén nyáron kezdték el újra, azt követően hogy június elején Kolozs megye képviseletében Vákár István, a megyei tanács akkori ügyvivő elnöke és Mircea Avram, a RAADPP igazgatója, míg a leendő kivitelezők nevében Ioan Sabadîş és Cristian Mureşan, a nyertes vállalatok igazgatói aláírták a munkálatok befejezéséről szóló szerződést.

A licitet egyébként a Kolozs Megyei Utak és Hidak Rt. és a Cridov Kft. alkotta konszern nyerte meg. A Pádis-fennsíkra vezető útszakaszt legkésőbb decemberig meg kell építeni, ellenkező esetben a megyei önkormányzat elveszíti az erre kiutalt európai uniós finanszírozást. A hátralévő munkálatok értéke általános forgalmi adó nélkül 13,32 millió lej.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés