
Fotó: Veres Nándor
Gyakran borul sötétségbe Csíkszereda felújított központjának egy-egy része, az illetékesek szerint a jelenség mögött az érintésvédelemmel ellátott biztosítékok állnak, amelyek gyakran kikapcsolnak.
2016. augusztus 27., 17:582016. augusztus 27., 17:58
Csíkszereda központjának a felújítása óta többször is előfordult, hogy nem működtek a Majláth Gusztáv Károly tér, a Szabadság tér, a központi park, illetve a Petőfi Sándor utca egyes részein az utcalámpák. Nemrég hasonló problémát jeleztek olvasóink, ezért felkerestük a Start Duo Kft.-t., év végéig ugyanis ez a cég felel a felújított központban az utcalámpákért. Miután tudomást szereztek a rendellenességről, még aznap ellenőrizték a rendszert.
Kiderült, a kikapcsolt biztosítékokat kellett egyes részeken visszakapcsolniuk, például a Majláth Gusztáv Károly téren. Mivel azokra érintésvédelemmel ellátott, automata biztosítékokat szereltek fel – annak érdekében, hogy ne érjen senkit áramütés, ha lámpaoszlophoz ér –, nagyon érzékenyek és gyakran kikapcsolnak. „Amennyiben a lakosság jelzi, hogy nem működnek a lámpák, azonnal helyrehozzuk a rendellenességet” – hangsúlyozta a cég ügyvezetője.
Elmondta, jótállásuk a városközpont utcalámpáira év végig tart, ezután veszi át tőlük a csíkszeredai önkormányzat. A lámpákat 2012-ben helyezték üzembe, vannak égők, amelyekre egyéves volt a jótállási idő, így nem csoda, ha közülük sok már nem működik. Főleg a Szakszervezetek Művelődési Háza közelében a méteres nagyságú lámpatartók és a lépcsőkbe beépített világítótestek izzói vannak kiégve, de akadnak utcalámpák is, ahol nem ég az izzó. Ezeket a városházának kell cseréltetnie, ugyanis, mint megtudtuk, a cég csak a lámpatestekre és a rendszerre vállalt jótállást, az égőkre nem.
A csíkszeredai önkormányzat képviselő-testülete egyébként júliusi ülésén fogadta el, hogy új közbeszerzést ír ki a város közvilágítási rendszerének működtetésére. A versenytárgyalási eljárás még folyamatban van – tudtuk meg Szőke Domokos alpolgármestertől. Ezúttal négy évre szerveznék ki a szolgáltatást.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!