
Online petícióban kéri a kolozsvári Gyógyszerésztörténeti Múzeum megmentését az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum azt követően, hogy a gyűjteménynek otthont adó Hintz-ház tulajdonosai felszólították az intézményt, hogy költözzön ki az ingatlanból. A petíciót eddig csaknem 1600-an írták alá.
2015. november 24., 19:372015. november 24., 19:37
Ennek írói arra hívják fel a hatóságok figyelmét, hogy bár a kolozsvári önkormányzat bejelentette, hogy él elővásárlási jogával, az év végén érvényét veszti, a városháza pedig nem tudott megegyezni a műemlék épület örököseivel a vételi árról. Az örökösök ugyanis a teljes ingatlant el szeretnék adni, a város azonban csak a múzeumnak otthont adó helyiségeket vásárolná meg. Emil Boc polgármester korábban kijelentette: a teljes épület megvételéhez nincs elegendő pénzük.
A România Liberă értesülései szerint az örökösök egymillió eurót kérnek a főtéri műemlék épületért, miközben a ClujToday.ro úgy tudja, hogy a patikamúzeumnak otthont adó, több mint 200 négyzetméteres épületrészért négyzetméterenként 3 ezer eurót kellene fizetni. Az alagsorral, földszinttel és emelettel rendelkező, mintegy 800 négyzetméteres ingatlant az örökösök három éve 2,5 millió euróért kínálták megvételre, azonban eddig nem akadt vevő.
A kolozsvári önkormányzat azt követően döntött az egykori Hintz-gyógyszertár megvásárlásáról, hogy az épület tulajdonosai bejelentették: eladják az ingatlant, a bukaresti kulturális tárca pedig nem élt elővásárlási jogával.
Az egykoron a város tulajdonában álló gyógyszertárat 1573-ban alapították, és 1735-ig az egyetlen volt a kincses városban. Az épületet 1752-ben a gyógyszerész Mauksch család szerezte meg, a 19. század elején a Sláby família vásárolta meg, majd 1851-ben a Hintz családé lett. Az ingatlant 1949-ben államosították. A Hintz család külföldön élő leszármazottai 1989 után nyújtották be visszaigénylési kérelmüket, az ingatlan nagy részét visszakapták. Tavaly óta ide tette át székhelyét a Kolozsvári Magyar Napok szervezőcsapata is.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!