Hirdetés

Peti András megállítaná a mélyrepülést

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Utasbarát légikikötőt, munkakonfliktus-mentes intézményt és fejlesztéseket szeretne Peti András, a vidrátszegi nemzetközi repülőtér új igazgatója, aki továbbra is várja hivatalos kinevezését.

Szucher Ervin

2016. július 20., 16:062016. július 20., 16:06

Egyelőre nem szívesen beszél tervekről és célkitűzésekről Peti András, a vidrátszegi nemzetközi repülőtér új igazgatója, aki bár megnyerte a versenyvizsgát, a kinevezését még nem kapta kézhez. A volt marosvásárhelyi alpolgármester, az RMDSZ megyeszékhelyi szervezetének elnöke nem tartja kizártnak, hogy vetélytársai – Ştefan Petru Runcan és Ionela Ciotlăuş – nem fogadják el a versenyvizsga eredményét, és óvást nyújtanak be.

Azt viszont megjegyezte, hogy a vásárhelyi légikikötő már nem az a fejlődésben lévő intézmény, amit három évvel ezelőtt – éppen az alpolgármesterség kedvéért – otthagyott. Az akkori tizenhat célállomásból mára mindössze kilenc maradt, noha korábban két újabb járat beindítására volt kilátás. A Tarom, a Rynair és a Wizz Air gépei közül ma már csak az utóbbi, magyarországi bejegyzésű légitársaság repülői szállnak le Vidrátszegen.

Az utóbbi időszak mégis mozgalmas volt: sajnos nem a repülési menetrend bővítése, hanem a munkakonfliktusok miatt. Per pert követett, elbocsátások, viharos távozások jellemezték a nemzetközi repülőtér életét, amit nem egy esetben nyilvános szennyesteregetés fűszerezett. Nemrég a beosztottak sztrájkkal is fenyegetőztek, amennyiben a vezetőtanács alelnöke, Luminiţa Gherendi nem változtat a magatartásán. Közben a szolgáltatások minősége is fokozatosan romlott: egyre többen panaszkodtak a személyzet munkája, a várótermi feltételek vagy a primitív parkolási lehetőségek miatt. A tarthatatlan állapotokról számolt be a sajtónak Monica Hărmănescu, a repülőtér volt szóvivője is, aki tavaly szeptemberben éppen Gherendi viselkedése miatt nyújtotta be felmondását.

Utasbarát intézményt szeretne

Peti András korábban arról beszélt, hogy minden repülőtér az adott régió gazdasági motorja, a marosvásárhelyi légikikötőnek pedig minden adottsága megvan a fejlődéshez. „Közel van a megyeszékhelyhez, de nincs éppen a városban, autópálya épül mellette, a vasút is közel van, tehát a személy- és teherszállítás szempontjából is megfelelő az elhelyezkedése” – magyarázta.

A kinevezésére váró igazgató szerint mindenképpen a célállomások növelését szeretné elérni. Emlékeztetett, amikor 2012 júniusa és 2013 júniusa között a légikikötő igazgatótanácsának alelnöke volt, majd Mihail Poruţiu volt igazgató lemondása után fél évig az ideiglenes elnökként is dolgozott, hat új járattal gyarapodott a menetrend és további kettőről kötöttek megállapodást a fapados légitársaságokkal. „Mindenképpen egy utasközpontú repteret szeretnék, olyat, amely elsősorban az utazóközönséget szolgálja. Ehhez ismét tárgyalóasztalhoz kell ülnöm a légitársaságok képviselőivel, ugyanakkor meg kell tennem mindent az örökölt munkakonfliktusok rendezése érdekében” – sorolta Peti András.

A kinevezés előtt álló vezető tudja, annak dacára, hogy tetemes beruházást igényel, elengedhetetlen a kifutópálya felújítása, de a bekötőút megépítésére és a parkoló bővítésére és rendszerezésére is szükség van. Petinek három hónap áll rendelkezésére, hogy elkészítse az üzleti tervét, amit majd bemutat a reptér tulajdonosának, a Maros megyei önkormányzatnak. Amennyiben a hivatal elutasítja a projektet, lehetőség van a javításra, de a tanács akár új versenyvizsgát is kiírhat.

Egyre rosszabb statisztikák

Az elmúlt időszakban a Transil­vania Nemzetközi Repülőtér egyre inkább teret veszített a térség másik nagy légikikötőjével, a korszerűsített kolozsvári repülőtérrel szemben. Míg a Szamos-parti légikikötőt tavaly csaknem 305 ezer utassal több vette igénybe, mint egy évvel korábban, a vásárhelyi létesítmény forgalma enyhén csökkent. A kincses városból, illetve a kincses városba 2015-ben közel másfél millió utas repült, ezzel szemben Marosvásárhelyen a mutató a 336 694-es számnál „ragadt le”, amely szinte hétezerrel kevesebb, mint amit jegyeztek a 2014-es statisztikákban.

A vásárhelyi helyzet azért is aggasztó, mert nemcsak a kolozsvári trendnek, az országosnak is az ellentétje. Ugyanis Románia-szinten a légi közlekedés 2015-ben 13 százalékos növekedést ért el az egy évvel korábbihoz képest. Az elmúlt évben az ország negyedik legforgalmasabb repülőterének számító vidrátszegi röpteret két moldvai légikikötő is megelőzte: a iaşi-i (381 ezer utassal) és a bákói (364 ezer utassal). A vidrátszegi repülőtér volt igazgatóját, a közben Bukarestbe hazaköltözött Vladimir Vasilescut nem sikerült elérnünk.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
Hirdetés