
Perújrafelvételt rendelt el a Kolozs megyei törvényszék a többnyelvű kolozsvári helységnévtáblák ügyében – közölte a romániai bíróságok portálján a törvényszék.
2015. november 09., 13:322015. november 09., 13:32
2015. november 09., 19:022015. november 09., 19:02
A törvényszék arra hivatkozva döntött az ügy újratárgyalásáról, hogy a korábbi eljárás során nem értesítették az alperes polgármesteri hivatalt a felperes Minority Rights Egyesület mellett benyújtott támogatói keresetek egy részéről. A törvényszék ugyanakkor tájékoztatást kért a polgármesteri hivataltól a városkapuprojekt helyzetéről.
Szőcs Sándor, a Minority Rights Egyesület elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában polgármesteri hivatal diverziós kísérletének tekintette azt, hogy megpróbálják összemosni a hivatalos városnévtáblák ügyét a városkapuk ügyével. A városháza olyan városkapuk elkészítésére hirdetett pályázatot, amelyeken a román és a világnyelvek mellett magyarul is köszöntenék a városba érkezőket.
A felperes egyesület mellett mintegy 2500 kolozsvári polgár kérvényezte a polgármesteri hivatalban a többnyelvű helységnévtábla kihelyezését, és miután elutasító választ kaptak, közülük 403-an nyújtottak be a felperes egyesület melletti támogatói keresetet a törvényszéken.
A felperes egyesület és a céljait támogató Musai-Muszáj akciócsoport azért kérte a kolozsvári magyar polgárok csatlakozását, mert egy februári perben arra hivatkozva utasította el a kereset érdemi megvitatását a táblabíróság, hogy az akkori keresetet benyújtó, Hollandiában bejegyzett alapítvány nem jogosult a kolozsvári magyarok nevében pereskedni.
A holland alapítvány alapfokon pert nyert a polgármesteri hivatal ellen. A törvényszék kötelezte a kolozsvári polgármesteri hivatalt, hogy helyezzen ki magyar nyelvű helységnévtáblákat is Kolozsvár bejárataihoz.
A román közigazgatási törvény azokon a településeken írja elő a kétnyelvű feliratozást, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább ötödét, de húszszázalékos kisebbségarány alatt sem tiltja az anyanyelvű feliratozást. A Románia által ratifikált Kisebbségi Keretegyezményben rögzített elvek alapján ez a jog ott sem tagadható meg, ahol olyan jelentős lélekszámú őshonos közösség kéri, amelynek kulturális értékei nyomot hagytak a település arculatán.
A legutóbbi népszámlálás szerint a kolozsvári a második legnagyobb magyar közösség Erdélyben a marosvásárhelyi után. A csaknem 50 ezer kolozsvári magyar azonban a város 310 ezres összlakossághoz viszonyítva csak 16 százalékot tesz ki.
A városháza több ízben azzal hárította el a kétnyelvű feliratozásra vonatkozó magyar kéréseket, hogy a törvény nem kötelezi erre. Emil Boc polgármester többször is kijelentette, hogy a városkapuk többnyelvű feliratozásával kívánja rendezni a magyar közösség többnyelvűségre vonatkozó igényét.
A városkapu megtervezésére kiírt, Város bejáratai – integrált kommunikációs rendszer Kolozsváron című pályázatot egyébként egy évvel ezelőtt hirdették meg, a megmérettetést márciusban Alexandru Nicolae Fleşeriu építészeti irodája nyerte meg, az alkotáson a háromnyelvű – román, magyar és német – helységnév mellett öt nyelven olvasható az „Isten hozott!\" üdvözlő felirat is.
A pályázat célkitűzése egyébként az volt, hogy a város kommunikációjának egészére megoldást találjanak, a kincses város bejáratainál az átutazó turistáknak és a város lakosságának egyaránt üzenjenek. Bár a pályázati kiírásból nem derül ki, hogy a kolozsvári önkormányzat mikor akarja kihelyezni a városkapukat, Emil Boc polgármester márciusban azt nyilatkozta, az építmények még idén a helyükre kerülnek, a projekttel azonban azóta sem foglalkozott a városháza.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!