
Ellenszavazat nélkül fogadta el a nagybányai önkormányzat csütörtökön azt a határozatot, amely alapján háromnyelvű helységnévtáblát helyeznek ki a város bejáratainál. A határozattervezetet nem a kéttagú RMDSZ-frakció, hanem a polgármesteri teendőkkel megbízott alpolgármester, Marinel Rob terjesztette be. A dokumentum szerint a helységnévtáblára a város román, magyar és német megnevezése – Baia Mare, Nagybánya, Neustadt – kerül fel.
2016. augusztus 11., 19:392016. augusztus 11., 19:39
2016. augusztus 11., 20:072016. augusztus 11., 20:07
Vida Noémi, Nagybánya alpolgármestere a Krónikának elmondta, egyeztetések következtében döntöttek arról, hogy a megbízott polgármester terjessze be a kezdeményezést, mivel így sokkal nagyobb volt az esély arra, hogy a képviselőtestület rábólintson a javaslatra. Vida úgy véli, ha az RMDSZ terjesztette volna be a határozattervezetet, azt akár politikai kezdeményezésnek is minősíthették volna. „Végül nekünk kedvezett a csillagok állása” – jegyezte meg.
Az RMDSZ-es alpolgármestertől azt is megtudtuk, a többi párt frakciója között volt olyan, amelyik korábban nem támogatta a kezdeményezést, viszont az utolsó pillanatban mégis igennel szavazott. Vida Noémi elmondta továbbá, a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezése többek közt az Európa Kulturális Fővárosa cím elérésében válhat a város javára. Vida szerint Nagybánya eséllyel küzd a a 2021-es címért, jelenleg csupán négy várossal verseng.
Bár Nagybányán a német lakosság aránya elenyésző, az őket képviselő Német Demokrata Fórum tagja a városi önkormányzatban többségben lévő Koalíció Nagybányáért (Coaliţia pentru Baia Mare) nevet viselő szerveződésnek, így nem volt kérdés, hogy három-, és nem kétnyelvű helységnévtáblákról fog szólni a tervezet – magyarázta lapunknak Vida Noémi. Az alpolgármester rámutatott, az önkormányzat által elfogadott határozatot Máramaros megye prefektusa még megvétózhatja, azonban reméli, hogy ez nem fog megtörténni.
Vida Noémit arról is kérdeztük, hogy a megyeszékhely lakosságának 10 százalékát kitevő magyarság érdekképviseletének milyen további magyar vonatkozású céljai vannak a közeljövőben. Vida Noémi a nagybányai magyar oktatáshálózat megtartását és fejlesztését, illetve a műemlékek többnyelvű feliratozását nevezte prioritásnak. A műemlékeket elhelyezkedés szerint rangsorolnák, a központiakkal kezdenék a feliratozást, így haladva a város szélei felé. Ennek a kivitelezésére legfeljebb két hónap múlva számíthatunk az alpolgármester szerint.
Kovács Richárd RMDSZ-es önkormányzati képviselő csütörtöki Facebook-bejegyzésében történelmi pillanatnak nevezte a döntést, hiszen a város magyarsága „megkapja a méltó tiszteletet, anyanyelvén is olvashatja a város nevét”. Az önkormányzati képviselő szerint „Nagybánya belépett az igazi európai szellemű városok közé, ami a kisebbségi jogokat illeti”.
A törvények egyébként csak azokon a településeken írják elő a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését, ahol egy kisebbség helyi aránya meghaladja a húsz százalékot. A 115 ezer lakosú Nagybányán a lakosság 10,3 százaléka vallotta magát magyarnak a legutóbbi népszámláláson. Romániában eddig elsősorban azokon a településeken kerültek ki a törvényes kötelezettség híján is román-magyar-német helységnévtáblák, amelyeken korábban a lakosság jelentős hányada német nemzetiségű volt. Így Brassóban, Nagyszebenben, Segesváron, és Temesváron is háromnyelvű táblák jelzik a település nevét.
Mint ismeretes, a kolozsvári magyarságnak mindeddig annak ellenére nem sikerült elérni a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését, hogy az erre vonatkozó törvény 2001-es elfogadásakor még az 1992-es népszámlálás adatai voltak érvényben, amelyek szerint meghaladta a 20 százalékot a város magyar lakosságának az aránya. A legutóbbi népszámlálás alapján a magyarok a kincses város lakosságának 16 százalékát teszik.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
szóljon hozzá!