Hirdetés

Patthelyzet a kolozsvári „szemétsakkban”

Szeméthalmok lephetik el Kolozsvárt, ugyanis június elsejétől nincs hova vinni a kincses város lakossága által termelt hulladékot – hívta fel a figyelmet Emil Boc polgármester.

Kiss Előd-Gergely

2015. május 18., 20:042015. május 18., 20:04

Az elöljáró szerint akár ötször többe kerülhet a jelenleginél a hulladék tárolása, ha más megyébe kell szállítani azt. Emil Boc elmondta, a kialakult helyzetért bepereli a Kolozs megyei önkormányzatot és az új, környezetkímélő szemétlerakó megépítésének késéséért felelősöket.

A helyzet ugyanis egyre súlyosabb, a pataréti szemétlerakót üzemeltető Salprest cég múlt héten előzetes bejelentés nélkül egy napra bezárta a pataréti ideiglenes tározót, arra hivatkozva, hogy teljesen megtelt, és csak 24 óra múlva nyitotta meg újra.

Ehhez az kellett, hogy Gheorghe Vuşcan prefektus válságtanácskozást hívjon össze Emil Boc, Vákár István ügyvivő tanácselnök, a Salprest és a környezetvédelmi őrség képviselőinek részvételével. Ezek arra a kompromisszumos megoldásra jutottak, hogy a Salprest elszállítja a felhalmozódott hulladék egy részét, így helyet teremt a lerakatban.

A cég azonban az eddigi, köbménterenkénti 20 lejről 90-re emelte a szeméttárolási díjat. A kincses város köztisztaságáért felelős vállalatok, a Rosal és a Brantner–Veres ezért azt kérte a városvezetéstől, emelje egy lejjel a szemétszállítási díjat, hogy fedezni tudják a veszteségeket, de a Gazeta de Cluj információi szerint a polgármester erre nem hajlandó. Mihai Seplecan megyei tanácsos úgy tudja, a Salprest valójában azért zárta be a lerakatot, mert az Országos Környezetvédelmi Őrség megbírságolta, akárcsak a megyei önkormányzatot.

Mint arról beszámoltunk, Kolozs megyében sürgősen meg kell oldani a hulladékkezelés problémáját, a térség ugyanis még nem rendelkezik az uniós normáknak megfelelő környezetkímélő szeméttározóval, a pataréti lerakót pedig az Országos Környezetvédelmi Ügynökség döntése szerint legkésőbb július 15-éig be kell zárni. A mostani egyezség lehetővé teszi, hogy a határidőn túl is ide szállítsák a kolozsvári háztartási hulladékot azzal a feltétellel, hogy időnként a szemét egy részét elhordják.

Vákár István korábban arra panaszkodott, hogy a Salprest monopol helyzete révén sakkban tartja a megyei tanácsot. Ráadásul a megye a feleki önkormányzattal is vitázik, ahol az ideiglenes tározót működtetnék. Ennek tárgya, hogy a környezetvédelmi hatóság csak azon a 60 hektáros területen engedélyezné az ideiglenes tározó megnyitását, melyen az új szemétlerakó telep is épülne és a feleki önkormányzat tulajdona. A megyei tanács négyhektáros területet vásárolna meg a célra, a felekiek azonban mind a 60 hektárt el akarják adni. Eddig nem tudtak megegyezni a felek.

Vákár István korábban rámutatott: több oka is van annak, hogy az EU-konform tározó nem készült el. Gondok adódtak a tervekkel, de a kivitelező is lekéste a munkálatok megkezdésére vonatkozó határidőt. Az ügyet az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) is vizsgálja.

A Kolozs megyei integrált hulladékkezelő rendszer kiépítését célzó projektből egyelőre egy átmeneti hulladéktározó készült el Tordaszentmihályon, ezt december elején nyitották meg. A teljes beruházás összértéke több mint 255 millió lej, ebből 199 millió lej vissza nem térítendő EU-s támogatás, 4 millió pedig a megyei önkormányzat önrésze.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
Hirdetés