2007. március 14., 00:002007. március 14., 00:00
„Még korai arrólbeszélni, hogy más országok hatóságaihozforduljunk segítségért” – magyaráztaaz ügyész, hozzátéve, hogy konkrétidőpontot nem tudnak mondani arra vonatkozóan, mikor jelenikmeg az üzletember az ügyészségikihallgatáson. Pászkány Árpádellen bűnvádi kivizsgálás indult, az ügyészségszerint ugyanis a Gazeta-lapcsoportot finanszírozta, melynekvezetőit szervezett bűnözés és zsarolásvádjával állították bíróságelé. Az ügyészség korábbi közleményeszerint azért idézték kihallgatásra, hogykiderítsék, milyen kapcsolatban állt aletartóztatott újságírókkal. Eztmegelőzően olyan információk láttaknapvilágot, hogy az Univers T Hotel mellébevásárlóközpontot építőIulian Dascãlu üzletember elleni lejáratásikampányt is Pászkány finanszírozta.Pászkány ezzel szemben azt állítja, aKolozs megyei tanácselnök ügyészségisegítséggel akarja őt megfélemlíteni.Ennek szerinte az az oka, hogy a bírósághozfordult egy olyan versenytárgyalás miatt, melyet MariusNicoarã tanácselnök a iaºi-i Iulian Dascãlu üzletemberkezére játszott át. PászkányÁrpádot egyébként hetek óta nemlehet telefonon elérni.
Iuliu Mureºan: hivatali visszaéléstkövettek el az ügyészek
Hivatali visszaéléstkövetett el az ügyészség, amikor a KolozsváriCFR futballcsapat mérkőzésén próbáltakihallgatásra hurcolni Pászkány Árpádot,a CFR labdarúgóklub tulajdonosát – jelentetteki Iuliu Mureºan. A klubelnök szerint a kommandósok ésügyészek akciója az emberi jogokat is sértette,és nyílt támadást jelentett a klub ellen.„Pászkány Árpád a tervezett kihallgatásideje előtt két nappal kérte annak elhalasztását,mert fontos üzleti ügyben kellett külföldreutaznia – magyarázta a klubelnök. – Elmondhatom, azügyészek nem otthon keresték meg, amint aztermészetes lett volna, nem is a cégeinélpróbálták elérni, hanem egyenesen astadionba jöttek, hogy megzavarják a mérkőzést,és borzolják a szurkolók idegeit. Nem értem,miért van szükségük hasonló cirkuszraa kommandósoknak.” Mureºan elmondta ugyan a hatóságembereinek, hogy a magyar vállalkozó nem tartózkodika lelátón, ők azonban ennek ellenére mindentátkutattak, még az öltözőkbe is benéztek.„Az öltözők ráadásul magánterületnekszámítanak, annak átvizsgálásáhozházkutatási engedélyre is szükségüklett volna” – méltatlankodik a klubelnök, akivisszaélések sorozatát látja azintézkedésben.
Lukács János
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.
Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.
Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.