
Átértelmezné a könyvelők szerepét és a szakmai szervezetük feladatait a Könyvvizsgálók és Hites Könyvelők Egyesülete (CECCAR). Az egyesület új országos vezetősége a megyei fiókszervezeteknél leltározza fel a problémákat, begyűjti a jobbító javaslatokat.
2016. december 02., 14:282016. december 02., 14:28
Robert Şova, a CECCAR új elnöke Sepsiszentgyörgyön leszögezte, a könyvelő ma már a vállalkozó stratégiai partnere kell hogy legyen, nem pedig háttérmunkás. Rámutatott, a technológia fejlődésével egyre több rutinfeladatot a különböző számítógépes programok végeznek el, a könyvelők már nemcsak számolnak, jelentéseket készítenek, hanem új alapokra helyezve a vállalkozókkal való kapcsolatukat javaslatokat fogalmazhatnak meg, rávilágíthatnak a különböző hibákra, és lefordíthatják a számokat a vállalkozók által is érthető nyelvre. Arra kérte a könyvelőket, ebben a szellemben dolgozzanak, ismerjék és alkalmazzák a menedzsmentet. A szakmai szervezet feladata pedig meglátása szerint az, hogy a valósághoz igazítsa a könyvelők felkészültségét, ismereteit, a kötelező képzések valós helyzetekre készítsék fel az egyesület tagjait.
Robert Şova elmondta, Romániában a könyvelés volt az első szabályozott ágazat, már 1994-ben elfogadták az erre vonatkozó törvénykezést, ám azóta több hatáskört elveszítettek, újabbakat kaptak, miközben nem mindig alakult megfelelően a párbeszéd a kormányzattal. Felhívta a figyelmet ugyanakkor az ágazatban még mindig jelen lévő szürkegazdaságra, előfordul, hogy a mérlegképes könyvelőkkel csak aláíratják a könyvelést, holott azért felelősséget kell vállalniuk. „Ezt a gyakorlatot meg kell szüntetni\" – szögezte le.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
szóljon hozzá!