Hirdetés

Pánik a székely diákmunkások körében vegyszermérgezés gyanúja miatt

Rendkívül erős idegméreggel permetezett kukoricásban dolgozott Magyarországon az a 142 székelyföldi diák, akiket kórházba szállítottak vegyszermérgezés gyanújával. A vizsgálatok alapján senkinek nem esett baja. A Békés megyei rendőr-főkapitányság foglalkoztatás közben elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a battonyai ügyben. 

Veres Réka

2016. július 05., 18:032016. július 05., 18:03

2016. július 05., 19:012016. július 05., 19:01

Nem esett baja annak a 142 székelyföldi diáknak, akiket vegyszermérgezés gyanújával szállítottak kórházba Magyarországon. A fiatalok egy héttel ezelőtt utaztak ki a Békés megyei Battonyára, nyári mezőgazdasági idénymunkára, és a Délmagyar.hu portál beszámolója szerint vasárnap egy előzőleg rovarirtóval – az erős idegméregnek számító foszforsav-észterrel – lepermetezett kukoricásban dolgoztak.

A diákok nem panaszkodtak rosszullétre, tünetek sem jelentkeztek, de az alkalmazó vállalat indokoltnak érezte a megfigyelésüket, ezért még aznap kórházba szállították őket. A diákokat az orosházi, gyulai, békéscsabai, hódmezővásárhelyi, makói, szentesi és szegedi kórházba szállították, ahonnan kedden távozhattak. Az érintett szülőket azonban nem értesítették a történtekről.

A bogárfalvi Fancsali Dalma 17 és 18 éves lányai is a múlt szerdán érkeztek meg a battonyai kukoricacímerező táborba udvarhelyi tanárok közvetítésével. A munkálatok során a kukorica virágát kell kitépni a növény koronájából, hogy megakadályozzák a beporzást a jó minőségű vetőmag biztosítása érdekében – ezt hívják a szakmabeliek címerezésnek. „A vasárnapi munka után visszatértek a szállásra, vacsoráztak, majd éjjel kaptam üzenetet a nagyobbik lányomtól, hogy nem tudják, mikor fogunk beszélni telefonon másnap reggel, mert komoly ellenőrzés lesz a táborban – mondta el érdeklődésünkre az édesanya. – Hétfőn délelőtt már a kórházból telefonált a lányom, mondta, hogy tévesen vegyszerezték azt a kukoricatáblát, amelyben vasárnap dolgoztak.”

Az aggódó szülő a lányaitól tudta meg, hogy két diáklány pánikrohamot kapott és rosszul lett, más problémát nem találtak az orvosok. Hétfőn este már megkapták a kibocsátópapírt a kórházaktól, de éjszakára még ott maradtak. A békéscsabai kórház belgyógyászatára szállított diákok közül többen is azt mondták a Békés Megyei Hírlap portáljának (Beol.hu), hogy mindenki nagyon megijedt, amikor kiderült, hogy miért szállítják őket kórházba. A nyilatkozó fiatalok szerint munka közben nem érezték a vegyszer szagát, a kukorica levelei szárazak voltak ott, ahol ők dolgoztak.

Becsei László, a Békés Megyei Központi Kórház főigazgatója a Beol.hu portálnak elmondta, a mérgezés gyanúja nem igazolódott be, a fiatalok nem voltak rosszul. Vérvételeik adatai is jók lettek. A biztonság kedvéért megfigyelésre bent tartották őket éjszakára. Az esettel kapcsolatosan Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője érdeklődésünkre elmondta, az eset kapcsán nem érkezett hivatalos megkeresés Magyarországról. „Ha a magyarországi hatóságok képesek kezelni a helyzetet, akkor nincs erre szükség” – magyarázta.

Mivel az érintett gyerekek az udvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola közvetítésével jutottak diákmunkához, felvettük a kapcsolatot Trinfa Pálma igazgatóval, aki elmondta, az általa vezetett intézmény egyik pedagógusa, Sata Ignác szervezte az idénymunkát. Vele telefonon beszéltünk a történtekről, hiszen felügyelő tanárként ő is ott van a táborban. Elmondta, már tíz éve jár ki Magyarországra címerezni a fiatalokkal.

„Egy traktorista észrevette a táblában dolgozó gyerekeket, és megijedt, hogy azt nem a megfelelő szerrel permetezte be 12 órával korábban. Ezért felhívta a mezőgazdasági cég főnökét, aki riasztotta a katasztrófavédelmet, mivel nem talált a közelben orvosokat. Mint utólag kiderült, a traktorista által veszélyesnek gondolt szer ártalmatlan volt, de beindult a katasztrófavédelem protokollja, amit nem lehetett megállítani” – tájékoztatott Sata Ignác.

A Békés megyei rendőr-főkapitányság kedden késő délután közleményben értesített arról, hogy foglalkoztatás közben elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a battonyai ügyben. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
Hirdetés