
Sok páciens csalódott amiatt, hogy amikor a gyógyszertárban vásárol, nem tapasztalja az orvosságok árának 20 százalékos visszaesését, ahogyan arra az egészségügyi minisztérium korábban ígéretet tett – tudtuk meg marosvásárhelyi gyógyszerészektől.
2015. július 14., 19:572015. július 14., 19:57
Amint a szakemberek rámutattak: a július elsejétől bevezetett árcsökkentés utáni tapasztalataik szerint az intézkedés leginkább az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (CNAS) kedvez, ezzel szemben a patikák bevételkiesésről számoltak be, hiszen a raktáron lévő, régi árban megvásárolt gyógyszereket is új, kisebb áron kell eladniuk.
Sóbester Klára vásárhelyi gyógyszerész elmondta: az elmúlt hetekben több csalódott vásárlót is kiszolgáltak, akik a megígért, 20 százalékos visszaesésre számítottak, mások pedig épp hogy meglepődtek azon, hogy az ártámogatott gyógyszerekért kevesebbet kell fizetniük, mint eddig.
„Az árak minden orvosság esetében másképp alakulnak, ezért nem lehet egységes, egyértelmű hatásról nyilatkozni” – fogalmazott Sóbester Klára. A szakember arra is kitért: számos, nagyon drága, több tízezer lejbe kerülő gyógyszernek csökkent az ára, ezt azonban csak a biztosító érzi, hiszen a beteg ingyenesen jut hozzá az orvossághoz. A gyógyszerész példaként egy korábban 9000 lejbe kerülő terméket említett, amelynek ára július elsején 7000 lejre esett vissza.
„Egyik napról a másikra egy 30 tablettát tartalmazó doboz eladása után 2000 lejt veszítettünk” – mutatott rá Sóbester Klára a jelenség másik oldalára, ugyanakkor azt is elmondta: a patika, ahol dolgozik, eddig 2900 lejes veszteséget számolt el az ármódosítás nyomán.
Az ugyancsak marosvásárhelyi Rodica Burcă gyógyszerész arról számolt be, hogy július elsejétől sok, korábban ártámogatott gyógyszer került le a minisztérium listájáról, sőt több, eddig ingyenes orvosságért mostmár fizetniük kell a pácienseknek. A szakember ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az ártámogatott termékeket tartalmazó listán jobbára csak a generikus készítmények – az eredeti gyógyszerek azonos hatóanyagú másolatai – szerepelnek, tehát aki eredeti orvosságot akar vásárolni, annak teljes árat kell fizetnie.
Rodica Burcă arról is beszámolt, hogy a patikusok körében végzett felmérés szerint a gyógyszertárak 3,3 és 17,8 százalék közötti veszteséget könyveltek el amiatt, hogy a raktáron lévő termékeket új, csökkentett áron kell eladniuk.
A Körtvélyfája településen működő Imola Pharm patikusa, Incze Imola elmondta: felkészültek a július elsejei változásra, ezért a megelőző hónapban már nemigen rendeltek gyógyszereket. Hozzátette: mérlegelniük kellett ugyanakkor, hogy az évek óta hozzájuk járó páciensek vagy a saját érdekeiket veszik figyelembe.
„Például ha egy doboz 28 tablettát tartalmaz, de az orvos 30 darab gyógyszert írt fel a betegnek, akkor nekem két dobozzal kell rendelnem, és a maradék 26 tabletta ára a mi zsebünk kárára csökkent volna” – mutatott rá a vidéken dolgozó szakember. Hozzátette: hathavonta, de inkább évente találkoznak hasonló helyzettel, a legjobb megoldás pedig az lenne, ha a készleten lévő gyógyszereket a régi árban tudnák értékesíteni.
Bár a körtvélyfáji gyógyszertárnak is számottevő veszteséget jelentett a gyógyszerárak csökkenése, Incze Imola úgy vélekedett: kezelhető hiányról van szó, amely nem akadályozza a patika működését.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!