Hirdetés

Otthonos szülőföld: orvos- és művészlakásokat adtak át Szatmárnémetiben

•  Fotó: Gönczy Tamás/RMDSZ

Fotó: Gönczy Tamás/RMDSZ

Aki iskolákat, közösségi tereket épít, nem elvándorolni készül, hanem itthon szeretné családja és gyermekeinek a jövőjét megalapozni – hangsúlyozta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn Szatmárnémetiben, a Studium Orvosi és Művészi Szolgálati Lakások épületegyüttesének avatóján.

Krónika

2017. augusztus 21., 14:122017. augusztus 21., 14:12

2017. augusztus 21., 14:132017. augusztus 21., 14:13

A szövetségi elnök az ünnepi épületavatón azt kívánta: „mindig telt ház és sok bicikli legyen, kisautó és gyermekzsivaj, hiszen így biztosak lehetünk majd abban, hogy a jövőért tettük mindazt, amit elvégeztünk.”

Kelemen Hunor az RMDSZ közleménye szerint ünnepi beszédében rámutatott: azt látni, hogy

Hirdetés

a következő esztendők semmivel sem lesznek könnyebbek, mint azok, amelyhez hozzászoktatta Románia az elmúlt száz évben a magyar közösséget.

Ilyen körülmények között pedig az RMDSZ-nek és az általa képviselt közösségnek is tisztán, őszintén kell beszélnie – még akkor is, ha ez az elmúlt időszak nacionalista hangulatát idézi elő. „A következő időszakban is – egymásra figyelve – Magyarország kormánya és a határon túli magyarok együtt kell tudjanak építkezni, mert ezer esztendő után sem lehet az a szándékunk, hogy elhagyjuk a szülőföldet, hogy asszimilálódjunk, hiszen mi magyarként akarunk itt maradni és élni. Magyar jövőt akarunk építeni” – tette hozzá.

•  Fotó: Gönczy Tamás/RMDSZ Galéria

Fotó: Gönczy Tamás/RMDSZ

A következő esztendők nagy kihívásának nevezte meg annak az elkezdett munkának a folytatását, amelynek része az is, hogy

a most felavatott épületegyüttesben magyar orvosok, művészek, alkotó emberek alapíthatnak családot

– ez által pedig azt a közösséget erősíthetik, amely itthon képzeli el a jövőjét. Kelemen Hunor meggyőződése, hogy az elmúlt években olyan változás történt a nemzetpolitikában, amelyre szüksége volt és van minden magyar embernek: „bár a nemzetpolitika elsőként az identitáshoz, a nyelvhez, a valláshoz köthető, de ha leragadnánk ezeknél a kérdéseknél, a 21. században nehezen tudnánk nemzetként építkezni. Az elmúlt években Magyarország kormánya kitágította a nemzetpolitikát, a gazdaságfejlesztő programokat is beleértve. De akkor is egyértelmű változásról beszélhetünk, ha csak az olyan típusú beruházásokat nézzük, mint a mostani.”

Pótápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára elmondta: míg 2010 előtt 9 milliárd forintot különítettek el nemzetpolitikára, ma ennek a tízszerese áll a Kárpát-medencei magyar közösség rendelkezésére:

Idézet
Erdélyben is óriásit léptünk előre, az összefogásnak gyakorlati eredményei vannak.

A Studium-Prospero Alapítvánnyal közösen létrehozott orvosi lakásoknak az a szerepük, hogy meg tudjon kapaszkodni a sok szempontból rossz helyzetben lévő romániai egészségügy, célja pedig, hogy a magyar orvosok itthon maradjanak.” 

•  Fotó: Gönczy Tamás/RMDSZ Galéria

Fotó: Gönczy Tamás/RMDSZ

Az épületegyüttes avatásán részt vett Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, Turos Lóránd szenátor, Erdei Dolóczki István és Magyar Lóránd parlamenti képviselő, Vass Levente, Maros megye parlamenti képviselője és Alfater Tamás alprefektus.

A hat szolgálati lakás lakhatási támogatására augusztus 25-ig jelentkezhetnek fiatal orvosok, gyógyszerészek és művészek. Az épületegyüttes a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Studium Állandó Támogatók finanszírozása révén valósult meg.

korábban írtuk

Lakhatási támogatásra lehet pályázni Szatmárnémetiben
Lakhatási támogatásra lehet pályázni Szatmárnémetiben

Fiatal orvosok, gyógyszerészek és művészek pályázhatnak a Szatmárnémetiben a marosvásárhelyi székhelyű Studium – Prospero Alapítvány által felépített szolgálati lakásokra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
Hirdetés