
Kutatási ösztöndíjat ad az állam az országos és a nemzetközi tantárgyversenyeken kiemelkedő eredményt elérő középiskolai végzősöknek azzal a feltétellel, hogy a fiatalok romániai egyetemen tanulnak tovább.
2017. február 25., 21:452017. február 25., 21:45
A kutatási minisztériumnak a Mediafax hírügynökségnek küldött közleményéből kiderült: az I. Károly
királyról elnevezett program keretében évi 1500 és 3500 euró közötti támogatást nyújtanak a középiskola négy éve alatt valamely rangos tantárgyversenyen első, második vagy harmadik helyet elérő végzősöknek. A program keretében ugyanakkor évi 500 eurós ösztöndíjban részesülhetnek azok a fiatalok, akik nemzetközi tudományos rendezvényen vesznek részt, továbbá 3500 euróig terjedő támogatást kaphatnak a legalább 5 egyetemistából álló csoportok, amelyek valamilyen nemzetközi versenyen szerepelnek egy saját projekttel.
Az állami ösztöndíjban részesülő diákoknak vállalniuk kell, hogy elvégeznek egy romániai egyetemet, majd ugyancsak egy belföldi felsőoktatási intézményben folytatnak doktori tanulmányokat, és legalább 4 évig dolgoznak a kutatási, illetve fejlesztési szektorban egy állami vagy magán oktatási intézményben. A támogatást öt vagy hat évig biztosítják, azaz az alapfokú és a magiszteri képzés idejére. A kormány egyelőre a program létrehozásának indoklását tartalmazó határozatot fogadta el.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!