
Fotó: Gligor Róbert László
Megmozdult a közösség Nyárádszentlászlón, hogy a régi csorgót felújítva biztosítsa a szükséges ivóvizet a háztartások számára. Adományokból vásárolták meg a szükséges építőanyagot, majd közmunkával tették rendbe a vízforrásokat.
2016. augusztus 03., 13:012016. augusztus 03., 13:01
Senki sem tudja pontosan, mióta használják a Maros megyei település lakói a régen Pap csorgójának nevezett bő vizű forrást a papi telek végében. A falu egyik legidősebb lakója, Nagy Miklós szerint a 19. századig visszavezethető, mert a szülei idején is létezett. Ő Csongvai Lajos lelkész és Lőrinczi Miklós kántortanító nevéhez köti a forrás kialakítását. Aztán 1947-ben került a faluba Gyarmathy János és Piroska tanító házaspár, és a „tanító úr” rendben tartotta.
Később a kollektívgazdaság vette használatba, épített egy több ezer literes beton gyűjtőtartályt, majd a vizet bevezette a falu alsó részén lévő állatfarmra, később az üzletbe, állatorvosi rendelőbe és háztartásokba is eljutott szabadeséssel a kitűnő minőségű víz. A második világháborút követő aszály idején szekerekre rakott hordókkal vitték innen a vizet a lakosok, igaz, az állatállomány is jóval nagyobb volt. Mára, bár sokan használják, elhanyagolttá vált a forrás, le is zárták az egykori ösvényt, így aki abból a vízből akar inni, kerülnie kell a faluban, meséli Miklós bácsi.
Újjávarázsolták a helyszínt
„Összefogtak az emberek, hogy megvalósítsanak egy régi álmot” – összegez a kezdeményező Léta Zsolt unitárius lelkész. A gyűjtőtartályból kifogyott a víz nagy része, így nem jutott el a parókiára és abba a 13 háztartásba, amely innen szerzi az ivóvizet. Mivel a településen nincs kiépített ivóvízvezeték, az emberek kénytelenek voltak összefogni. Lehetőségük szerint pénzt adtak össze, építőanyagot vásároltak, és kilenc-tíz személy ment ki a múlt hét második felében a helyszínre dolgozni, tette hozzá a munkálatokat vezető Fekete Károly.
Kitakarították a helyet, a fából épült, gyenge támfalat lebontották, a csorgó körül betonaljzatot öntöttek és betontéglából falat építettek. A meglévő négy gyűjtőforrást és a tartályt kitakarították, új betongyűrűket helyeztek el, ahol szükséges volt, kicserélték a vezetékeket, és egy újabb gyűjtőforrást alakítottak ki. A mérések szerint ugyanis a közelben egy nagyobb víztömeg van a talaj mélyén, ezt is érdemes lenne „befogni”, véli a lelkész.
Mások is adakoztak
Néhány napja ismét van víz a tartályban és a háztartásokban, az emberek pedig terveznek. Mivel a vízforrás bőséges, azon törik a fejüket, hogy ne hagyják kárba veszni, és ha lesz pénz, egy kis tavacskát alakítanának ki a patakon.
A leglényegesebb viszont, hogy a vízkérdés megmozdította a falut, és nemcsak azok fogtak össze, akik innen kapják a vizet, hanem a többi lakos is. A munkálat nagyja befejeződött, azonban azóta újabb személyek adakoztak. Ezt felhasználva rendezik a csorgó környékét, a támfalat burkolják, padot helyeznek el, és az odavezető ösvényen járdát, lépcsőt építenek. A támfalon pedig egy táblát helyeznének el a Gyarmathy házaspár emlékére.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
szóljon hozzá!