Hirdetés

Összefogna a riválissal a Bihar megyei RMDSZ

A rivális magyar pártok képviselőjének ajánlotta fel a megyei tanácsosjelölt-listáján szabadon hagyott nyolcadik helyet a RMDSZ Bihar megyei szervezetének küldöttgyűlése.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. április 10., 18:102016. április 10., 18:10

Pásztor Sándor, a szövetség megyei tanácselnök-jelöltje (képünkön) hangsúlyozta, idén nem pártalapon, hanem a korábbiaktól teljesen eltérő értékrend szerint állították össze a listát. Úgy érzi, most minden réteg képviselve van azáltal, hogy az egyházak, civil szervezetek, a szórványvidék vagy éppen az ifjúság is delegált jelöltet az „összmagyar, konszenzusos” névsorhoz.

A kilencedik helyen egyébként a roma kisebbséget Lakatos János képviseli, a nyolcadik helyről pedig az elkövetkező napokban fognak tárgyalni. A szövetségnek egyébként jelenleg hét tanácsosa van a megyei önkormányzatban. „Az RMDSZ-en kívüli magyar pártok eddig képtelenek voltak bejutni a megyei vagy a váradi tanácsba. Ezzel a magyarság egy helyet veszített” – indokolta döntésüket Pásztor.

Meglátása szerint ez problémát jelent, ezért is „húztak most vonalat”, és úgy vélik, hogy pár ezer szavazattal a nyolcadik hely is hozható a helyhatósági választásokkor. Pásztor így gyakorlatilag a sajtón keresztül invitálta megbeszélésére a magyar pártokat, hogy maximalizálni tudják a képviseletet. „Ha ez nem jön össze, akkor azt a helyet átugorjuk és a jelenlegi kilencedik helyezett lép egyet előre. De én az utolsó pillanatig tárgyalni akarok, és úgy gondolom, hogy van esély a megegyezésre\" – tette hozzá Pásztor.

Az RMDSZ-szel évek óta vitázó Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) egyébként korábban bejelentette, saját listával készül az önkormányzati választásokra, Bihar megyei vezetőjük, a megyeitanácselnök-elnökjelölt Csomortányi István viszont nem zárkózik el a tárgyalástól. „Állunk elébe\" – fogalmazta meg lapunknak, de rögtön kitért az aggályaira is, mégpedig arra, hogy felméréseik szerint ezúttal két jelöltet is be tudnának önállóan juttatni a megyei tanácsba.

„Az RMDSZ hátránnyal indul a korrupciós ügyei miatt\" – mutatott rá. A néppárti vezető szerint nem a közös lista a megoldás, hanem az, hogy a képviselet maximalizálása érdekében kompromisszumot kössenek néhány „veszélyeztetett” településen, hogy akár az egyik fél jelöltjének visszalépésével, de biztosítsák a magyar sikert a választáskor.

Marosvásárhelyen egyébként már eldőlt: biztosan nem lesz közös magyar tanácsosjelölt-lista. Az RMDSZ helyi választmánya a hétvégén már rangsorolta jelöltjeit, a listavezető pozíciót Peti András jelenlegi alpolgármester foglalja el. Az EMNP – mint ismeretes – korábban két befutó helyet kért a szövetség képviselőivel folytatott tárgyalások alkalmával, az RMDSZ viszont egyet – a lista nyolcadik helyét – ajánlott fel, ezt azonban a párt képviselői nem fogadták el, s bejelentették, önállóan méretkeznek meg június 5-én.

Jakab István, a néppárt városi szervezetének elnöke szerint az RMDSZ-lista méltatlan a marosvásárhelyiekhez, s nem sok jót vetít elő a jövőre nézve. A közös magyar polgármesterjelölt, Soós Zoltán függetlenként indul, így ő nem kerülhet fel egyetlen párt jelöltlistájára sem.

Nem lesz közös tanácsosjelölt-lista Kolozsváron sem, legalábbis abban a formában, ahogyan az EMNP szerette volna. Az RMDSZ pénteken véglegesített listáját Horváth Anna alpolgármester vezeti, a második helyre a néppárt tagja, volt országos alelnöke, Gergely Balázs került a történelmi magyar egyházak javaslatára, a további három, befutónak számító pozíciót pedig Csoma Botond városi tanácsos, Rácz Levente vegyészmérnök, vállalkozó és Nisztor Dániel foglalja el. Az EMNP szerint Gergely Balázs listán való szereplése nem váltja ki az összefogást, ezért önállóan indulnak a választáson. 

A szövetség megyei tanácsosjelölt-listáját Deák Ferenc, a Kolozs megyei RMDSZ ügyvezető elnöke vezeti, a második helyet Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke kapta, harmadik helyen Balla Ferenc bonchidai tanácsos indul. A hatodik helyen Keizer Róbert, a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei elnöke indul a két szervezet közötti együttműködés eredményeként.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
Hirdetés