Hirdetés

Összefogás a jobb egészségügyi ellátásért Szentegyházán

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Javul a betegellátás Szentegyházán, a Hargita megyei település egészségügyi központjára akkora igény van, hogy várólistát kell vezetniük a betegekről.

Fülöp-Székely Botond

2015. július 15., 19:422015. július 15., 19:42

A jövőben kibővül az egészségügyi központ konyhája, illetve a belgyógyászat épületének kórtermeit is renoválni fogják, tudtuk meg Sándor Ilona főnővértől.

Mint mondta, a kétezres évek elején csődbe ment kórház egészségügyi központtá alakult, és a csíkszeredai megyei sürgősségi kórház fennhatósága alá került. Az évek során a lehetőségekhez mérten folyamatosan újították a komplexumot: megoldották a belgyógyászat külső szigetelését, korszerű fűtésrendszert és illemhelyeket alakítottak ki, vakoltak, nyílászárókat cseréltek ki, és a villanyhálózatot is modernizálták.

Sándor Ilona rámutatott, mindig kevés pénz volt a munkálatokra, ezért folyamatosan adományokat kellett gyűjteni. A kivitelezés érdekében a helyi és környékbeli intézmények, egyesületek, vállalkozók, továbbá az önkormányzatokon túl a közösség is összefogott, együttesen dolgoztak a jobb egészségügyi ellátásért. „Nem volt elegendő pénz, ezért csak magunkra maradtunk, a helyzet pedig sokkal többet hozott ki belőlünk, mint ha másképp történt volna. Megtanultuk: olyan nincs, hogy elestem, s gyere, segíts fel, hanem magunktól kell felállnunk\" – hangsúlyozta a főnővér.

„A fehér köpeny kötelez\"

Jelenleg a belgyógyászat épületében folyik a krónikus betegek kezelése, akik maximum két hétig tartózkodhatnak az intézményben. Többnyire azokat utalják be, akiknek utókezelésre van szükségük egy komolyabb orvosi beavatkozás után, illetve indokolt a szakemberek felügyelete mellett történő lábadozás.

Összesen tíz akut és tizenöt krónikus beteg számára van ágy a kórtermekben. A létesítmény rendelkezik egyebek mellett röntgen-, oxigéndúsító, laborvizsgálatok elvégzésére és fül-orr-gégészeti betegségek kezelésére alkalmas gépekkel. Összesen huszonnyolc dolgozó van – asszisztens, betegellátó, takarító stb. –, akik közül egy orvos (belgyógyász) állandó alkalmazott, egy másik pedig hetente érkezik rendelni a megyeközpontból.

Ugyanakkor mentőszolgálatot is működtetnek – amelyhez korszerű mentőautót vásároltak –, hogy sürgősségi esetekben gyorsan a helyszínre érhessenek az egészségügyi szakemberek, illetve a szállítás se jelentsen problémát.

„Aki a kapun bejön, annak nem lehet azt mondani, hogy én egy fektetőt működtetek, és máshoz nincs közöm, mert az nem etikus és nem erkölcsös viselkedés. A fehér köpeny kötelez. Tehetségünkhöz mérten megadjuk a szükséges ellátást, esetenként pedig segítséget kérünk a nagyobb intézményektől. Olyan nincs, hogy valaki segítséget kér és elutasítjuk\" – jelentette ki Sándor Ilona, hozzáfűzve, hogy meglehetősen népszerűnek számít az egészségügyi központ, ezért a betegfelvételre várólistát alakítottak ki.

Bővítenek, modernizálnak

Rusz Sándor, Szentegyháza polgármestere lapunknak elmondta, hogy mivel az új költségvetési törvénynek köszönhetően idén nagyobb keretből gazdálkodhat a kisváros, az egészségügyi központ modernizálására is több pénz jutott az előző évekhez képest: 50 ezer lejt különítettek el a konyha bővítésére, illetve 10 ezret a belgyógyászat belső feljavítására.

Utóbbi munkálatokat már tavaly elkezdték, megújult az épület emelete, illetve a földszint egy része: ezt folytatnák idén. Vakolni, festeni fognak, illetve a padlót antibakteriális linóleummal fedik le. A nagyobb munkát a konyha felújítása jelenti – magyarázta Sándor Ilona –, hiszen ott külön előszobát kell építeni, továbbá meg kell oldani, hogy a szükséges nyersanyagokat és az élelmiszereket egymástól független részeken lehessen ki- és bevinni. A rendelkezésre álló összeg csak a munkálatok elkezdésére lesz elég, a befejezéshez újabb források után kell nézni.

Az egészségügyi központ főnővére azt reméli, idővel a gyerekosztályt is újraindíthatják. Mint mondta, az ennek egykor otthont adó épület nincs rossz állapotban, azonban némi felújítás ráférne. Ehhez viszont egy gyermekorvosra is szükség volna.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés