Hirdetés

Örökbe fogadva

Nagyszeben – Tartalék anyaországként segítenek a szilágyságiak. A 22 tagú Szilágy megyei küldöttség volt a főszereplője az elmúlt hét végén Nagyszebenben szervezett Tartalék anyaország szórványtengely-műhelytalálkozónak. A helyi Polgári Magyar Művelődési Egyesület és a kolozsvári Vílághírnév internetes névsorolvasó közös rendezvényére a Nagyszeben környéki szórványközösségek „örökbefogadásának” szándékával érkeztek a szilágyságiak.

Krónika

Krónika

2007. január 29., 00:002007. január 29., 00:00

A jubileumi, 10. szórványtengely-műhely megnyitóján az együttélés fogalmának derűsebb, emberközelibb oldalait igyekeztek megvilágítani a felszólalók. Nagy sikert aratott Nagyszeben polgármestere, Klaus Johannis, aki a hagyományos nagyszebeni magyar-szász együttélést így érzékeltette: „Többek között azért szeretem a magyar nyelvet, mert csak ebben a nyelvben mondatik ki, hogy Szeben városa nagy, azaz Nagyszeben.”
A Szilágy-megyei örökbefogadó küldöttség vezetője, Fekete-Szabó András RMDSZ-szenátor gyorsan a rendezvény „nagycsaládias” jellegére hangolódva kijelentette: örül annak, hogy csapatával együtt ilyen rangos és lelkes hallgatóság előtt adhat ízelítőt abból, mit is jelent a „hepehupás vén Szilágy”. Szavainak a Terbete néptáncegyüttes bemutatkozó tánca adott nyomatékok. A fergeteges produkciót hangosan ünnepelte a nézősereg, soraiban a kiváló ritmusérzékű Florin Cioabã roma királlyal. A táncműsort könyvbemutatók egészítették ki, a Kerekes Edit zilahi RMDSZ elnök által koordinált szilágysági „poétapercek” joggal vívták ki a 15 Szeben megyei település többnyire családi szinten képviselt magyar küldöttségének tetszését.
A többnyelvűség jegyében zajló rendezvény csúcspontja az örökbefogadási folyamat volt. A ceremóniamester és ötletgazda, Szabó Csaba kolozsvári tévészerkesztő így jellemezte a kezdeményezést: „Mivel Magyarországra egyre kevésbé lehet számítani, itt az ideje, hogy tartalék anyaországot keressünk. Erre a nemzeti öntudatában erős, tömbmagyar jellegét sikeresen őrző Szilágyság a legalkalmasabb.” A Nagyszeben környéki kisközösségek közül többek között Vízakna, Bürkös, Bolya, Nagytalmács, Felek, Erzsébetváros, Balázstelke, Bázna, Kiskapus és Mihályfalva „kapott” hazai testvértelepülést. A testvérkapcsolatok keretében az elkövetkező hónapokban a Szeben megyei kisközösségek többnapos látogatásra indulnak Szilágy megyei településekre nyelvet csiszolni, lelkierőt gyűjteni és megtartó emberi kapcsolatokat alakítani.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
2026. április 24., péntek

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése

Számos előnyt, legfőképpen nyugodtabb külföldi utazást biztosít az Unió területén az európai egészségbiztosítási kártya – már ha megkapjuk.

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése
2026. április 23., csütörtök

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit

Európai uniós támogatással újulhat meg Beszterce három meghatározó műemléke: a Búzasor gótikus árkádsor, az egykori Omnia mozi épülete, valamint a régi városháza.

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit
Hirdetés
Hirdetés