
Fotó: MTI
A magyarok döntöttek, nem akarnak törvénytelen bevándorlókat és nem osztoznak az európai baloldal szellemi ámokfutásában – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn. A kormányfő a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban elhangzott hagyományos beszédében ismertette a nemzeti konzultáció eredményeit. Jelezte, 1 millió 254 kérdőív érkezett vissza, és az eredmények szerint 95 százalék azt mondta: a bevándorlás helyett inkább a magyar családok, gyermekek támogatására van szükség.
2015. július 25., 13:572015. július 25., 13:57
Az MTI tudósítása szerint a magyar emberek több mint kétharmada a saját élete szempontjából fontosnak tartja a terrorizmus térnyerésének kérdését. Háromnegyedük gondolja úgy, hogy az illegális bevándorlók veszélyeztetik a magyarok munkahelyeit és megélhetését. Négyötödük szerint Brüsszel politikája megbukott a bevándorlás és a terrorizmus kérdésében, ezért új megközelítésre, szigorúbb szabályozásra van szükség. Ugyanekkora arányuk arra biztatja a magyar kormányt, hogy Brüsszel megengedő politikájával szemben szigorúbb szabályokat hozzon. A kormányfő szerint az eredmények azt jelentik, hogy Magyarország biztos és stabil ország, a magyarok pedig egységes és kiegyensúlyozott nemzet akarnak maradni az őket körülvevő bizonytalan világban.
„Európa léte a tét”
Orbán arról is beszélt, hogy a tét ma már Európa, az európai polgár életmódja, az európai értékek és nemzetek megmaradása vagy eltűnése, illetve felismerhetetlenségig történő megváltozása. Az újkori népvándorlás jelenségét értékelve kiemelte: most már nem csupán az a kérdés, mi magyarok milyen Európában szeretnénk élni, hanem az, lesz-e egyáltalán mindaz, amit mi Európának nevezünk. „A válaszuk világos: azt szeretnék, ha Európa az európaiaké maradna” – jelentette ki. A magyar kormányfő megállapította: az újkori népvándorlás politikai folyamatok következménye. Értékelése szerint az igazán komoly fenyegetés, nem a háborús övezetekből érkezik, hanem Afrika mélységeiből.
A Fidesz elnöke úgy vélekedett, hogy az európai baloldal a bevándorlásban nem veszélyforrást, hanem lehetőséget lát. Orbán Viktor Tusnádfürdőn azt mondta: a baloldal úgy tekinti, hogy a bevándorlás eszkalálódása végletesen meggyengítheti, sőt felszámolhatja a nemzeti kereteket, és ezzel a baloldal történelmi távú célja is teljesül. „Míg a magyar baloldal 2004-ben a külhoni magyarok ellen uszított, ma tárt karokkal ölelné keblére az illegális bevándorlókat. Ezek az emberek, ezek a politikusok egész egyszerűen nem szeretik a magyarokat”– állapította meg a kormányfő, hozzátéve: ha 2014-ben a baloldal alakított volna kormányt Magyarországon, akkor „egy-két év alatt nem ismernénk rá a hazánkra, olyanok lennénk, mint egy menekülttábor”.
Szeptemberig megépül a kerítés
A miniszterelnök a Tusványoson bejelentette azt is, hogy augusztus 31-éig megépül a kerítés Magyarország déli határán, az ettől eltérő időpontok szerinte érvénytelenek. Orbán kérdésre válaszolva azt mondta, az eddigi tapasztalatok alapján egyhatodára, egyhetedére csökken azonnal az illegális határátlépők aránya az ilyen határzárak kialakításával. Hozzátette: nagyarányú javulást vár ettől a lépéstől. „A műszaki terveket a kormány jóváhagyta, a határidőket módosította, vegyes technikai megoldást választott” – jelezte.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!