Hirdetés

Oltean Csongor Miért-elnök: ha vannak célok, itthon is lehet boldogulni

Tovább növelné a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) súlyát az RMDSZ-szel való együttműködésben az ifjúsági szervezet új elnöke, Oltean Csongor, aki a hagyományos EU-tábor és a Miért-akadémia átalakítását is tervbe vette. Oltean szerint fontos lenne egy politikai „iskola” létrehozása is a Miért keretében.

2017. augusztus 02., 13:592017. augusztus 02., 13:59

– Bár az elején hárman is indultak, végül egyedüli jelöltként választották meg a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnökévé júniusban. Miért léptek vissza az ellenjelöltjei, mi az oka annak, hogy egy ifjúsági ernyőszervezet élén nem alakult ki versenyhelyzet?

– Ezt az állítást szeretném megcáfolni, szerintem ugyanis volt versenyhelyzet. Véleményem szerint nem közvetlenül a cél előtti periódus számít versenyhelyzetnek a Miért kampányában, hanem az addigi időszak. A korteskedés egy teljes hónapig tartott, mialatt majdnem végig három jelölt versenyzett az elnöki tisztségért hasonló elképzelésekkel és pozitív hozzáállással. Mindhármunk célja az volt, hogy tovább vigyük, amit közösen felépítettünk a Miértben.

Hirdetés

– Megválasztása után előrebocsátotta, hogy a következő fél évben végiglátogatja a Miért tagszervezeteit. Eddigi tapasztalatai szerint milyen az együttműködés a különböző ifjúsági szervezetek között? Mekkora kedvvel vesznek részt az erdélyi magyar fiatalok a szervezeti tevékenységekben?

– Egyelőre kevés helyre sikerült eljutnunk, mivel javában zajlik a nyári, vakációs időszak. De részt vettem a margittai Szabadság Feszt elnevezésű ifjúsági rendezvényen Bihar megyében, és tájékozódtam a helyi és környékbeli fiatalok tevékenységéről. Én azt látom, hogy a fiatalok szívesen vesznek részt szervezeti tevékenységekben, és minden településen szerveznek különféle programokat.

A tapasztalat egyébként azt mutatja – ez a kampány idején is nyilvánvalóvá vált –, hogy

Idézet
azokban a régiókban, ahol a magyarság aránya kisebb, ott a helyi ifjúság sokkal tevékenyebb.

Nem osztom azt a véleményt, miszerint a szórvánnyal már nem is érdemes annyira foglalkozni, mert ott a magyar közösség folyamatosan zsugorodik. Ellenkezőleg: azt vallom, hogy erőt, energiát és lehetőség szerint pénzt kell befektetni, támogatni kell ezeket a magyar közösségeket.

– Az elmúlt két és fél évtizedben folyamatos az elvándorlási hajlandóság a romániai, ezen belül a magyar fiatalok körében. Milyen intézkedésekkel lehet itthon tartani ön szerint a fiatalokat? Milyen eszközök állnak a Miért rendelkezésére e téren?

– A 2016-os választási kampányban, főleg a román pártoknál lehetett azt megfigyelni, hogy szinte mindegyik szervezet arról beszélt, hogy győzelem esetén milyen intézkedéseket fog hozni annak érdekében, hogy a fiatal családosokat és ezáltal az itthon maradást segítse. Ennek ellenére Erdélyben azt tapasztaljuk, hogy nemcsak a magyar fiatalok, de nagyobb számban a román fiatalok is elvándorolnak.

A Miért egy civil szervezet, sajnos pénzügyi eszközei nem igazán vannak. Mi konkrétan azt tudjuk tenni, hogy információkkal segítjük a pályakezdő fiatalokat. Ugyanakkor a Miért arra is törekszik, hogy az egyetemi oktatás mellett olyan civil rendezvényeket is szervezzen, ahol a fiatalok szakmailag is képezhetik magukat. Személyesen tapasztaltam, hogy amit az elmúlt 10 évben tanultam, azt főképp az ifjúsági szervezetekben való tevékenykedésnek köszönhetem, nem csupán a formális oktatásnak.

Fontosabbnak tartom viszont, hogy különböző szakmai rendezvényeken, különböző ifjúsági szervezetekben tevékenykedjünk, és ezáltal konkrét tapasztalatra lehet szert tenni.

Idézet
Én hiszek abban, hogy ha az ember céltudatos, ha vannak kijelölt céljai, akkor itthon is lehet jövőt építeni.

Minket értelemszerűen a magyar fiatalok jövője érdekel, és azt látom, hogy az itthon maradásban a magyar kormány is hatékonyan tudna segíteni a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kiterjesztésével, ha az egy-két gyermeket vállaló családok is kapnának olyan támogatást, mint a magyarországi fiatal családosok. Ebben a civil szervezetek is segíthetnek.

– Mennyire elégedett az erdélyi magyar fiatalok közéleti szerepvállalásával? Miként igyekszik ösztönözni, meggyőzni a Miért a fiatalokat, hogy aktív szerepet vállaljanak a politikában?

– Ez már csak azért is fontos kérdés, mert az RMDSZ berkeiben már többször is hallottuk a politikusoktól, hogy a fiatalokat nem érdekli a politika. Úgy érzem, az elmúlt évben sikerült bebizonyítani, hogy ez nem így van. A helyhatósági választások eredményeként

Idézet
12 fiatal polgármester, 3 megyeitanács-alelnök, 16 megyei tanácsos és több száz helyi tanácsos képviseli a fiatalokat a helyi döntéshozatalban.

A parlamenti választások eredményeként pedig egy fiatal képviselő, Apjok Norbert személyében képviseli az ifjúság érdekeit a döntéshozatal legfelsőbb szintjén is. A Miért egyik legfontosabb feladata véleményem szerint épp az, hogy megkeressük azokat, akiket érdekel a közéleti tevékenység, és az, hogy felkészítsük őket a tanácsosi, alpolgármesteri, polgármesteri munkára.

– A Miért az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szervezetként határozza meg magát, ön pedig nagyjából már körvonalazta, miként fejlesztené a két szervezet viszonyát. Milyen elvárásokat támaszt az RMDSZ-szel szemben, ön szerint miként fektethetne nagyobb hangsúlyt a szövetség az ifjúság támogatására?

– Én úgy gondolom, hogy az elmúlt öt évben javult a kapcsolat, hiszen – amint már említettem – egyre több fiatal kap lehetőséget arra, hogy különböző tisztségekben bizonyítson. Mivel az országos, megyei és helyi testületekben 15 százalékos kvótát kell biztosítani a Miért képviselői számára, az elmúlt években azon dolgoztunk, hogy ezt meg is kapjuk ott, ahol igény van rá.

•  Fotó: Miért Galéria

Fotó: Miért

A továbbiakban azon kell dolgoznunk, hogy az önkormányzati és parlamenti választásokkor ez az arány az RMDSZ listáin is megmutatkozzék. Ez persze hosszú folyamat, de én úgy gondolom, hogy

Idézet
az RMDSZ és a Miért partnerségét tovább erősítené, ha minden egyes választási ciklusban egy Miért köreiből származó fiatal parlamenti mandátumhoz jutna.

– Melyek azok a célkitűzések, amiket a közeljövőben a Miért frissen megválasztott elnökeként meg szeretne valósítani?

– Azokat a programokat mindenképp folytatni kell, amelyek működnek, és amelyeknek volt kézzel fogható eredményük, hasznuk. Amint mondtam,

Idézet
a legfontosabb számomra, hogy kezdjünk el azon dolgozni, hogy a magyar kormány ki tudja terjeszteni a családi otthonteremtési kedvezményt a Kárpát-medence egészére.

A Miért ugyanakkor az RMDSZ beiskolázási kampányát is támogatni akarja a szórványban. A tapasztalat azt mutatja, hogy a vegyes házasságban élő szülő akkor viszi a gyermekét magyar iskolába, ha meg van szólítva, főleg, ha tájékoztatják arról, hogy mitől előnyösebb, ha a magyar iskolát választja.

Jó megoldásnak tartanánk, ha a magyar kormány vagy a román oktatásügyi tárca segítségével iskola utáni programokat is be lehetne indítani, melyek keretében magyar pedagógusok foglalkozhatnának a gyerekekkel lehetőleg ingyenesen.

Idézet
Egy másik fontos projekt egy politikai „iskola” létrehozása lenne a Miért keretében,

ahol az érdeklődő fiatalok egy éven keresztül különböző képzéseken vennének részt, ezekre neves, tapasztalt előadókat hívnánk meg.

– Nemrég edzőtáborként írta le a Miért EU-táborát, amelyen az RMDSZ politikusaival közösen „kiképzési lehetőséget” biztosítanak egy szűkebb csoportnak. Milyen kritériumok mentén zajlik a fiatalok kiképzése?

– Az EU-tábor kapcsán koncepcióváltásra volt szükség, és ez többnyire azzal magyarázható, hogy a miértes struktúrákban megjelentek újabb ifjúsági fesztiválok – Bihar megyében a már említett Szabadság Feszt, Kovászna megyében a Sic Feszt vagy Szilágy megyében a Youth Feszt –, amelyek a fiatalokat sokkal jobban érdeklik.

Az a célunk, hogy az EU-tábor egy olyan rendezvénnyé váljon, ahol a Miértben és RMDSZ-ben aktív szerepet vállaló fiatalok szakmai képzésben részesülhetnek, ahol a két szervezet közti kapcsolatot is újragondolhatjuk. Hasonló terveink vannak a Miért-akadémiával is, erről várhatóan augusztus folyamán hozunk döntést.

– Nemrég részt vett az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Kisvárdán rendezett nyári táborában. Milyen a Kárpát-medencei magyar ifjúsági szervezetek közötti együttműködés?

– Én azt látom, az elmúlt években ez az együttműködés jelentősen javult, a Miért legalábbis jó viszonyt ápol mindenkivel. Úgy gondolom, ha már lehetőség van arra, hogy a Kárpát-medencei magyar ifjúsági szervezetek vezetői egy asztalhoz üljenek, olyan kéréseket, elképzeléseket kell megfogalmazni, melyek segíteni tudják a fiatalokat.

– Mennyire lesznek hangsúlyosabbak a székelyföldi érdekek a Miérten belül azáltal, hogy az alakulatot ismét egy székelyföldi elnök vezeti?

– Ez a kérdés soha nem fogja elveszíteni aktualitását a Miértben, de én úgy gondolom,

Idézet
nem az alapján választottunk elnököt, hogy hova valósi,

hanem helyet és teret adtunk a beszélgetésnek, a vitának. Nyilván voltak olyanok, akik úgy döntöttek, hogy akkor nem szavaznak rám, viszont a választás után leültünk, elbeszélgettünk, és egyetértettünk abban, hogy a következő két év arról fog szólni, hogy partnerségben együtt kell dolgoznunk.

Én egy kicsit úgy érzem, hogy egy Miért-elnöknek túl kell tekintenie a területiségen, le kell vennie a székelyföldi kalapot, és fel kell tennie az országosat. Egyébként én Medgyesről származom, de Háromszéken élek 10 éve, úgyhogy ezt nevezhetjük akár köztes állapotnak is. Én egyébként úgy gondolom, hogy a Kolozsvár-központú Miértet tovább kell vinni, mert Kolozsvár az a város, ahol a nagyon sok olyan magyar fiatal tanul, akik a Miért mozgatórugóivá válhatnak az elkövetkező időszakban.

Tőkés Hunor

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés