Nyugdíjkálvária határok nélkül

A Marosvásárhelyről a Pest megyei Kocsérra 1993-ban áttelepült Ráduly András kálváriája akkor kezdődött, amikor két évvel ezelőtt orvosa közölte vele, hogy egészségi állapota nem engedi meg a fizikai erőfeszítéssel és stresszel járó munkavégzést. A két gerincműtéten átesett férfi, akinek szív és érrendszeri megbetegedése is súlyosbította helyzetét, mindössze 51 évesen rokkantnyugdíjas lett. Határozattal a kezében a budapesti nyugdíjosztály kérésére összeállította dossziéját, amelyben szerepelt többek között a romániai munkakönyvének hitelesített fordítása, valamint a Magyarországon közel 14 ledolgozott évet igazoló okmányok. Mivel a benyújtott okiratokat nem dolgozták fel azonnal, Ráduly nyugdíját már a 2006 novemberétől érvénybe lépett új, európai uniós törvény alapján állapították meg. Ennek értelmében a jogosultak abból az országból kapják járandóságukat, ahol dolgoztak. A Kocséron élő Ráduly András esetében ez azt jelentette, hogy betegnyugdíja egy részét a magyarországi, a másikat pedig a romániai nyugdíjpénztárnak kellett volna folyósítania.

Fordítás saját költségen

„Több mint fél évig nem kaptam egyetlen fillért sem. Azután a magyarországi hatóságok alanyi jogon megállapítottak 40 ezer forintot, amit a román félnek kellett volna kiegészítenie. Hónapokig telefonálgattam, és mindig mondtak valamilyen indokot, de általában a román szaktárca hanyagságára hivatkoztak. Aztán kiderült, hogy a magyar fél csak hét hónap elteltével, 2007 májusában továbbította a kérést Bukarestbe. Ezek után már nemcsak Budapestre, hanem Bukarestbe is elkezdtem telefonálgatni. Szinte naponta hívtam a román illetékeseket, amíg valahogy kicsikartam belőlük a ledolgozott húsz évet igazoló okiratot” – idézte fel a sok fejfájást okozó hercehurca kezdetét Ráduly András.

A leszázalékolt férfi akkor még nem is sejtette, hogy a nehezen megszerzett okiratokkal  nem megy semmire. Újabb igazoló dokumentumok megszerzése végett mind a román, mind a magyar fővárosból a marosvásárhelyi nyugdíjpénztárhoz irányították. „Saját költségemen lefordíttattam a nyugdíjazási határozatot, mert egy adott pillanatban az egyik hivatalnok éppen ennek hiányával magyarázta az ügy elakadását. Újabb hónapok teltek el, én meg a hivatalnak hol az egyik, hol a másik alkalmazottjával álltam kapcsolatban, attól függően, hogy kinek utalták át az ügyemet. Végül kiderült: ezt a dokumentumot hivatalból, ingyen és bérmentve a marosvásárhelyi nyugdíjpénztárnak kellett volna lefordíttatnia. Én meg kidobtam több mint húszmillió régi lejt az ablakon” – tette hozzá bosszankodva Ráduly. A férfi szerint a nyugdíjosztály alkalmazottjai hol illetékes kolléganőjük szabadságolására, hol egy várva várt számítógépes program hiányára vagy éppenséggel annak tesztelésére hivatkoztak.

A Krónika érdeklődésére Gheorghe Sămărghiţa, a Maros megyei nyugdíjpénztár betegnyugdíjazással foglalkozó osztályának vezetője is megerősítette, hogy az intézmény kötelessége a fordítások elvégzése. Mint kiderült, az erre kiírt versenytárgyalást egy ploieşti-i fordítóiroda nyerte, amely a bürokratikus folyamat miatt hat hónapos késéssel láthatott munkához. „Még szerencse, hogy mi értünk magyarul, különben a ploieşti-iek fordítása alapján nem lehetett volna eligazodni” – jegyezte meg a főorvos.

Ingázás két ország között

„Idén tavasszal, miután a román fél megkötötte a szerződést az egyik magyarországi bankkal, úgy éreztem, közelebb kerültem a célhoz. Szeptemberben viszont, amikor Morent Ilona igazgatónő előttem hívta fel a beteg-nyugdíjazási kérésekkel foglalkozó Sămărghiţan doktort, hogy sürgesse meg a külföldön élők ügyét, a főorvos azt válaszolta, előbb ő is látni akarja a betegeket. Még szerencse, hogy az igazgatónő lebeszélte erről. Hogy milyen meggondolásból akarta felülvizsgálni egy másik uniós országban hozott orvosi bizottság döntését, nem értem” – vonta meg a vállát Ráduly András.

A Maros megyei nyugdíjpénztár vezetője, Morent Ilona kivitelezhetetlennek tartja Gheorghe Sămărghiţan elképzelését. „Vannak olyanok, akik ágyhoz kötött betegek, mások pedig egy nagyon távoli országban élnek. De olyanok is akadnak, akik, ha tudnának sem jönnének haza, mert többe kerülne az utazás, mint a nyugdíj-kiegészítés” – fejtette ki az igazgató.

Sămărghiţan doktor lapunk érdeklődésére cáfolta, hogy ilyen igényt fogalmazott volna meg. Beismerte ugyan, hogy az utóbbi hetekben felülvizsgált két magyarországi betegnyugdíjast, de, mint mondta, az illetők épp Marosvásárhelyen tartózkodtak, és önként jelentkeztek. „Mi senkit nem akarunk két ország között sétáltatni, de nem is rendelkezünk a hoszszas levelezgetésekhez szükséges anyagi alappal. Sajnos a törvények és a lefokozási kritériumok sem egységesek az Európai Unió valamennyi államában” – állította Gheorghe Sămărghiţan, aki szerint egy-egy dosszié még így sem vesztegel többet egy hétnél az általa vezetett osztályon.

Kérése iktatása után két évvel Ráduly András már tudja, hogy mennyi pénzre jogosult a Romániában ledolgozott évekért. Kérdésünkre, hogy mikor kapja végre kézbe járandóságát, elmondta: „Amikor legutóbb érdeklődtem Marosvásárhelyen, a nyugdíjpénztár főkönyvelőnője azt mondta, átutalták a pénzt. Azóta eltelt szinte három hét, de még egy fillér sem került a számlámra” – méltatlankodott Ráduly, aki úgy érzi, az elmúlt két év során mind a magyar, mind a román fél csúfot űzött belőle és sorstársaiból.

„A vásárhelyi nyugdíjpénztár könyvelőnőjétől megkérdeztem, hogy az elmúlt két évre járó kamatokkal mi lesz? Mert ha mi két évig nem fizettük volna a számláinkat, kikapcsolták volna a lakásunkban a fűtést, az áramot, a telefont, talán még a vizet is. A bankok esetleg elárverezték volna a házunkat” – mesélte a betegnyugdíjas férfi.

Mindkét hatóság mulasztott

Ráduly András esete nem egyedülálló. A hozzá hasonló helyzetbe került nyugdíjasok nemrég két magyarországi európai parlamenti képviselőhöz, Gál Kingához és Őry Csabához fordultak támogatásért. A politikusok hónapokig dolgoztak az ügyön, azonban Romániában, Magyarországon és Brüsszelben egyaránt falakba ütköztek, amikor az ügyintézés felgyorsítását sürgették. A panaszosok leveleit végül az Európai Bizottság szociális ügyekért felelős biztosához továbbították kivizsgálás végett. A válasz kimondja, hogy a hatóságok mulasztást követtek el. Őry Csaba szerint szó sem lehet arról, hogy az érintetteknek kelljen utazgatniuk, kilincselniük járandóságuk kézhez kapása érdekében. „Ahol benyújtják a kérelmet, az a hatóság az eljárás gazdája egészen addig, míg kifizetik az embereknek azt, ami nekik jár” – fejtette ki a magyarországi EP-képviselő.

Felgyorsul az ügyintézés?

„Az uniós direktívák bevezetésére, az ilyenfajta ügyintézésre Románia nem volt felkészülve. Ez az egész a lehető legrosszabb időszakban érte a nyugdíjazással foglalkozó román hatóságokat, ugyanis 2005-ben kezdődtek el a nyugdíjátszámolások” – fejtette ki lapunk kérdésére Kerekes Károly RMDSZ-es képviselő, aki a bukaresti parlament alsóházában a szociális kérdésekkel, ezen belül a nyugdíjakkal foglalkozik. A képviselő szerint ez azzal járt, hogy idehaza hatmillió nyugdíjasnak át kellett számolni a járandóságát, ami rendkívüli módon igénybe vette az Országos Nyugdíjpénztárt és a megyei pénztárakat. „A másik gond az volt, hogy találni kellett egy olyan nemzetközi tevékenységgel rendelkező bankot, amely vállalja, hogy egyik országból a másikba folyósítja a nyugdíjakat, ugyanis Románia iránt nincs túlságosan nagy bizalma a bankoknak. Végül a City Bank vállalta az ügyintézést” – mesélte Kerekes Károly. Mint mondta, most ki kell dolgozni egy sajátos programot a nyugdíjátutalásra, ugyanis ennek elkészítéséhez nem lehetett hozzáfogni, amíg nem volt meg a pénzintézet. Kerekes Károly úgy tudja, hogy ennek nyomán októberben felgyorsult az ügyintézés.

Máthé Éva, Szucher Ervin