
Nyomozást indított a temesvári rendőrség, miután egy ötéves kislány több métert zuhant egy bevásárlóközpontban. Az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indult bűnvádi eljárás, a pláza képviselői szerint viszont a kislányt felügyelet nélkül hagyták.
2016. február 18., 19:152016. február 18., 19:15
A temesvári rendőrség szóvivője, Ancuța Morariu elmondta, a rendőrséget kedden értesítették arról, hogy egy gyermek „a mozgólépcsők között” az alsó emeletre zuhant. A balesetben a gyerek megsérült, kórházba szállították. Állapota jó, ám lábtörést szenvedett. A rendőrök lefoglalták a biztonsági kamerák által készített felvételeket, és azt próbálják kinyomozni, milyen körülmények között történt a baleset.
Călin Urs ügyvéd, a balesetet szenvedő kislány családjának barátja a Mediafax hírügynökségnek azt mondta, a biztonsági kamerák felvételei szerint a gyerek szüleitől mintegy háromméternyire játszott.
„A feleségem felment a gyerekünkkel a második emeleti angolnyelv-központba. Ott találkozott az illető kislány édesanyjával. A gyerekek mintegy 3 méterre játszottak az anyukáktól, és már több mint tíz perce vártak arra, hogy bejussanak az angolórára. Ott van egy mozgólépcső (...), és a kislány, miközben ott játszottak, belekapaszkodott a mozgólépcső korlátjába, ami berántotta őt a mozgólépcső és egy másik, jobb oldali korlát közé. Ott elég nagy hely van, ahová egy gyerek befér. Szerdán láttam a felvételt. Senki nem gondolt arra, hogy ilyesmi megtörténhet, nem is normális dolog, hogy ott akkora hely van, ahová egy gyerek befér. Megrántotta a gyereket a mozgó korlát, az kapaszkodott egy-két méteren át, amíg bírt, aztán 11 méternyit zuhant a mélybe” – mesélte el Călin Urs.
A temesvári pláza képviselői viszont azt mondják, a biztonsági kamerák felvételein az látszik, hogy a „felügyelet nélkül hagyott” gyerekek a mozgólépcsőre szaladtak, a kislány pedig egy adott pillanatban megpróbált felmászni a mozgó korlátra, ám elveszítette egyensúlyát, és az alsó szintre zuhant.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
szóljon hozzá!