2011. december 28., 13:532011. december 28., 13:53
A jelenleg letartóztatásban levő Ionel Spătaru tagadja bűnösségét, állítása szerint a Laura Kungltól elfogadott összeg nem az egy piac újranyitásáét adott csúszópénzt jelenti, hanem támogatásként kapta a Demokrata-Liberális Párt helyi szervezetének. Azt is tagadta, hogy az átvett 60 ezer euró mellett még kapott volna tízezer eurót.
Claudia Laura Kungl augusztus 11-én jelentette fel a fogyasztóvédelmi főfelügyelőt, aki állítása szerint összesen 70 ezer eurót kért ahhoz, hogy ismét megnyithassák a család korábban működtette piacát.
A vádhatóság szerint a pénz ellenében visszavonta volna egy vállalat működtette piac bezárásáról hozott fogyasztóvédelmi határozatot.
Ionel Spataru ellen november 21-én emeltek vádat csúszópénz elfogadása miatt. A szerdán hozott döntés nem végleges.
Ugyanezen ügy kapcsán eljárás zajlik Ion Gonţea, Brassó megyei prefektus és George Scripcaru brassói polgármester ellen is, ugyancsak korrupció gyanújával.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.