Hirdetés

Nyitott a szakma a duális képzésre

A Kolozsvári Református Kollégium diákjai korábban is gyakorlatoztak a Bosch nagyvállalatnál •  Fotó: Kolozsvári Református Kollégium

A Kolozsvári Református Kollégium diákjai korábban is gyakorlatoztak a Bosch nagyvállalatnál

Fotó: Kolozsvári Református Kollégium

Szakmai tapasztalat tekintetében és anyagi szempontból is előnyös lehet a következő tanévtől elinduló duális képzés a szakiskolai diákok számára. Kolozs megyében például a legnagyobb cégek csábítják a fiatalokat.

Bíró Blanka

Kiss Előd-Gergely

Molnár Rajmond

2017. május 01., 18:082017. május 01., 18:08

2017. május 01., 18:292017. május 01., 18:29

Elméletben jónak hangzik a következő, 2017/2018-as tanévtől beinduló duális szakképzés, amelynek keretében a diákok az iskolában sajátítják el az elméleti tudást, és jogi személyeknél szerzik meg a gyakorlati tapasztalatot – egyelőre azonban nem világos, hogy a gyakorlatban hogyan fog mindez működni.

A kormány már tavaly elfogadta a vonatkozó, a 2011-es tanügyi törvényt módosító 2016/81-es számú sürgősségi rendeletet, a módszertan azonban későn jelent meg, így egyelőre patthelyzetben vannak azok az iskolák, amelyek új szakokat akarnak indítani.

Hirdetés

Borsos Károly László, az oktatási minisztérium tanácsosa kifejtette: az új szakok engedélyeztetésének határideje március végén lejárt, de akkor még nem jelent meg a módszertan, amely csak áprilisra készült el – a vállalkozásoknak egyébként április 19-éig kellett jelezniük, hogy érdekeltek a projektben.

A tanintézeteknek május 5-éig kell megkötniük a szerződéseket a cégekkel, így az oktatási minisztériumnak napokon belül orvosolnia kell a helyzetet, azaz megoldást kell találnia az új képzések jóváhagyására.

A tanintézetek vezetői ugyanis csak akkor írhatják alá a megállapodásokat, ha garancia van arra, hogy mindegyik tervezett szak elindulhat szeptembertől.

Borsos Károly László elmondta: országos szinten 18 iskola van ilyen helyzetben, az igazgatók egyelőre várják a zöld jelzést a szerződések megkötésére.

Öt vállalat osztozik a magyar diákokon

Több erdélyi megyében ugyanakkor az érdeklődő cégekkel tartott előzetes egyeztetés során kiderült, hogy nincs szükség új szakokra, így az elképzelés terv szerint halad, sokak számára viszont egyelőre nem világos, hogy a duális képzés hogyan fog működni a gyakorlatban. Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója a Krónikának elmondta: a jogszabály például előírja, hogy

a duális képzésben részt vevő diákok ingyenszállásban és -ellátásban részesülnek, de ez a módszertanban már nem szerepel, magyarázatot viszont nem adtak erre az illetékesek.

„Úgyhogy tapogatózunk, reméljük, az alagút végén meglátjuk a fényt is” – fogalmazott az iskolaigazgató.

A református kollégium villanyszerelő, valamint elektronikusműszer- és -berendezés-kezelő osztályába járó diákok iránt a Bosch, az Emerson, az Energobit, az Electroglobal és a Power Signal cég érdeklődött. Székely Árpád rámutatott: a Bosch foglalkoztatja majd az elektronikus műszerek kezelését tanuló 14 fiatalt, míg a másik négy vállalat osztozik a villanyszerelő osztályba járó 14 tanulón. Hozzátette: annak alapján, hogy a következő tanévben hogyan működik a duális képzés, döntenek arról, hogy a víz-gázszerelő és az asztalos szakon is bevezetik az új képzésformát.

Az igazgató szerint a szakács- és fodrászcsoportban nehezebb kivitelezni az elképzelést, mert ezekben az ágazatokban kiscégek tevékenykednek, nincsenek tőkeerős vállalatok, amelyek befektetnének. Székely arra is kitért: a szakoktatás keretében eddig is végeztek cégeknél szakmai gyakorlatot a diákok,

az újdonság az lesz, hogy a vállalatoknál lesz egy mentoruk, aki kifejezetten a tanulók felkészítésével, képzésével foglalkozik.

A Kolozs megyei tanfelügyelőség lapunkat arról tájékoztatta, hogy a megyében összesen 225 cég jelentkezett a duális képzésben való részvételre, ezek 26 szakmunkás foglalkoztatását vállalták. A szám azonban még bővülhet, a végleges beiskolázási számokat ugyanis május 4-én fogadja el a tanfelügyelőség.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

 Három cég vesz részt a duális képzésben Háromszéken

Kovászna megyében három cég vállalja kétosztálynyi diák alkalmazását, Marius Popescu szakoktatásért felelő tanfelügyelő szerint azonban az ország legkisebb megyéjében ez jó eredmény. A textil szakra járó fiatalok képzését az egyik nadrággyár vállalja, a másik, 15 asztalos- és 10 ácsnövendékből álló csoport diákjai pedig egy faipari és egy építkezési vállalkozásnál fognak gyakorlatozni. Marius Popescu lapunknak elmondta: a határidő lejárta után még jelentkeztek cégek, főként készruhagyártók, amelyek részt vettek volna a duális képzésben, de nem jutott el hozzájuk időben az információ. A tanfelügyelő mindenesetre biztató kezdetnek értékeli a két osztály megalakulását.

Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ugyanakkor azt kifogásolja, hogy a duális képzés tantervének kidolgozásába nem szólhattak bele a vállalkozók.

A szakember szerint ez azért hátrányos, mert a tanfelügyelőségnek a már a rendszerben lévő pedagógusok állásának biztosítása a prioritása, nem pedig az, hogy megfelelő számú, illetve jól képzett szakember hagyja el az iskolapadot.

Édler arra is rámutatott: a vállalkozók egy részét elriasztja, hogy nincs garancia arra, hogy az oktatásba befektetett pénze megtérül.

Idézet
Ha a kiképzett fiatal úgy dönt, hogy felül a vonatra, és Németországban kamatoztatja a megszerzett tudást, a vállalkozó befektetése elúszott” – magyarázta a kamara elnöke.

Édler szerint ugyanakkor a szakiskolát végzett fiatalok 80 százaléka először itthon próbál szerencsét. A módszertan kidolgozásakor egyébként javasolta, hogy szerződéskötéskor a szülők vállaljanak kezességet, hogy ha a fiatal egy-két évet nem dolgozik a cégnek, amely kitanítja, visszafizetik az oktatás költségeit, végül azonban ez nem került be a dokumentumba.

Hargita megyében is beindul szeptembertől a duális képzés, de egyelőre csak udvarhelyszéki tanintézetek vesznek részt a programban. Görbe Péter tanfelügyelő elmondta: az általa vezetett intézmény a megye mindegyik vállalkozói szövetségét időben tájékoztatta a fejleményekről, de mindössze az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetségétől érkezett válasz.

Ennek nyomán Székelyudvarhelyen egy – pincért és szakácsokat képező – vendéglátóipari osztályt indítanak, illetve egy másik csoportot, amelyben a diákok fele a fafeldolgozást sajátítja el, a többiek pedig az úgynevezett CNC-kezelő szakmát tanulják meg, azaz olyan szerszámgépeket tudnak majd működtetni, amelyek programozható mikroszámítógépet is tartalmaznak.

Görbe Péter ugyancsak arról számolt be, hogy egyelőre nem világos a vonatkozó törvény és a módszertan minden aspektusa.

Kétszáz lejes ösztöndíjat adnak a cégek a diákoknak

Az oktatás és a cégek közötti együttműködés hatékonyságát szolgáló duálisképzés-program egyébként a diákok számára is előnyös, hiszen amellett, hogy nélkülözhetetlen szakmai tapasztalatra tehetnek szert, a gyakorlat ráadásul később elhelyezkedésüket is garantálhatja, anyagi jutalmat is kapnak. A 2016/81-es sürgősségi rendelet értelmében ugyanis a képzést vállaló jogi személyeknek az állam által biztosított szakiskolai ösztöndíjjal – amely jelenleg havi 200 lej – legalább megegyező értékű támogatást kell nyújtaniuk a diákoknak. A vállalkozásnak az iskolával partnerségi, a diákkal pedig szakmai gyakorlati szerződést kell kötnie. A rendelet szerint a duális képzés másik előnye, hogy visszaszorítja az iskolaelhagyást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében

Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt

Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt
2026. szeptember 27., vasárnap

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából

Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
Hirdetés