
Fotó: partium.ro
Open Partium University, azaz Nyílt Partiumi Egyetem néven hirdet programot a nagyközönség számára a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) nyelv- és irodalomtudományi tanszéke.
2018. január 18., 14:212018. január 18., 14:21
Ennek keretében a felsőoktatási intézmény diákjain kívül az érdeklődők számára is látogathatóvá válnak a tanmenetben szereplő egyes kurzusok. „Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egyetemi hallgatókon kívül szívesen látunk az órákon bárkit, aki az adott téma – kultúra, irodalom, film, művészetek stb. – iránt érdeklődik” – áll a program ismertetőjében.
A kurzusokra azokat is várják, akik szélesíteni, illetve elmélyíteni szeretnék a tudásukat egy adott témakörben, az ezeken való részvétel ingyenes, ellenben regisztrációhoz kötött. Mivel a helyek száma kurzusonként korlátozott, a helyeket a jelentkezések sorrendjében töltik be. A különböző előadásokra a 16. életévüket betöltött személyek jelentkezhetnek, ezek elvégzéséről a tanszék igazolást bocsát ki. Egy személy több kurzusra is jelentkezhet.
Az érdeklődők többek között a többnyelvűség és multikulturalitás mesteri képzés mítoszok az irodalomban és a kultúrában tárgyának előadásait hallgathatják. A szombatonként, tömbösített kurzusok formájában tartandó alkalmakra – egy félévben 3-4 ilyen alkalom lesz – legtöbb 30 érdeklődőt várnak.
Emellett számos angol nyelvű kurzusra is várják az érdeklődőket, azonban az ezeken való részvétel feltétele az angol nyelv haladó (advanced, C1-C2), de minimum felső-középfokú (upper-intermediate, B1, B2) ismerete, tájékoztat felhívásában az egyetem. A Science Fiction, előadástechnika (Public Speaking), haladó nyelvtan (Advanced Grammar Practice), mítosz és irodalom (Myths and Literature), amerikai mozi (American Cinema), illetve művészet és kultúra (Art and Culture) tárgyakból tartandó előadásokra tíz-tíz jelentkezőt fogadnak.
Jelentkezni a partium@partium.ro elektronikus postacímen és a 0745-008100-ás telefonszámon lehet február 15-éig. Bővebb információk az egyetem honlapján találhatók.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!