Hirdetés

Növelik a fejkvótás támogatást az oktatásban

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Diákonként 700 lejjel növekszik az iskoláknak járó állami támogatás éves értéke a kormány döntése értelmében. A kabinet emellett nem zárkózik el a gyermekeknek járó 500 eurós finanszírozásról való tárgyalástól.

Kőrössy Andrea

2017. január 19., 13:402017. január 19., 13:40

Megemelte az iskoláknak járó állami támogatást a Grindeanu-kormány: az úgynevezett fejkvóta diákonként évi 3740 lejre növekszik idén a korábbi 3043 lejről a kabinet által szerdán elfogadott határozat értelmében. Az intézkedés az állami, a felekezeti és a magániskolákat is érinti, a támogatás pedig a pedagógusoknak járó bérkiegészítés miatt növekszik. Ez egyébként az alapösszeg, amely különböző mutatók – például, hogy az iskola a városban vagy vidéken működik, mekkora a mérete, illetve milyen könnyen közelíthető meg – alapján eltérhet az egyes tanintézetek esetében. A fejkvóta alapján folyósított összegből fedezik a bérköltségeket, a különböző vizsgák megszervezését, a pedagógusok továbbképzését, valamint a szükséges szolgáltatások és javak megvásárlásából származó kiadásokat.

Elképzelhető ugyanakkor, hogy a kormány tárgyalni fog a 2011 februárja után született gyermekeknek egyszeri alkalommal járó 500 eurós állami támogatás folyósításáról – legalábbis ezt nyilatkozta Pavel Năstase oktatási miniszter az Eco­nomica.net gazdasági hírportálnak. „Egyelőre nem született döntés a tanügyi törvény vonatkozó cikkelyének gyakorlatba ültetéséről, de elemezzük a lehetőséget, meglátjuk, hogy ebben az évben alkalmazható-e az előírás\" – fogalmazott a tárcavezető. Ehhez képest nemrég Király András oktatási államtitkár a Krónikának azt nyilatkozta: a kabinet új tanügyi törvényen dolgozik, amelybe tudomása szerint nem fog belekerülni az 500 eurós támogatást előíró rész.

A jelenleg hatályban lévő 2011-es oktatási jogszabály 361-es számú cikkelye szerint az állam mindegyik, a törvény érvénybe lépése után világra jött gyermeknek 500 eurós oktatási finanszírozást biztosít. A támogatást 2013-tól kellett volna utalniuk, 2014-ben viszont az akkori kormány 2016 végéig, tavaly pedig ez év márciusáig halasztotta a határidőt. Módszertant azóta sem dolgozott ki egyik kabinet sem, enélkül az előírást nem lehet alkalmazni. A törvény szerint a szülőknek az állami kincstárban kellene gyermekük nevére folyószámlát nyitniuk, erre utalnák az 500 eurónak megfelelő lejt, amelyet a szülők éves jövedelemadójuk 2 százalékával gyarapíthatnak. A pénz ráadásul kamatozna a pénzügyminisztérium által évente meghatározott mértékben. A kedvezményezettek 16. életévük betöltése után férhetnének hozzá a folyószámlához.

Tankönyvtörvényt szeretne a szaktárca

A tankönyvkiadást szabályozó törvény kidolgozására készül az oktatási tárca – közölte Pavel Năstase miniszter az Agerpres hírügynökséggel. Hangsúlyozta: a jogszabály révén szeretnék elkerülni, hogy a diákok késve jussanak hozzá az új kiadványokhoz. Năstase úgy fogalmazott: mindenki tisztában van azzal, hogy a közbeszerzések nem mennek zökkenőmentesen, ezért van szerintük szükség egy olyan jogszabályra, amely a tankönyvkiadás teljes ciklusát szabályozza, kivonva ezzel a tevékenységet a licitek köréből. A miniszter rámutatott: gyakorlatilag azt akarják elérni, hogy a tankönyvek a speciális beszerzések kategóriájába kerüljenek, „természetesen átlátható és kompetitív módon\" jelölve ki azokat a cégeket, amelyek erre megbízást kaphatnak. A digitális tankönyvekről a tárcavezető úgy vélekedett: azok segítik a tanulókat, de nem helyettesíthetik a pedagógust.

Egyhamar nem változik a felvételi

Nem változtatható meg egyik napról a másikra a gimnáziumi felvételi, ezért idén és a következő évben biztosan nem módosítják a vonatkozó előírásokat – jelentette ki Liviu Pop. Az oktatási államtitkár az Agerpres hírügynökségnek elmondta: a módszertan szerint a felvételi menetét legalább két évre előre meg kell szabni, így egyhamar nem lesz változás. A differenciált érettségi bevezetéséről Liviu Pop azt mondta: két törvénytervezet van a parlament asztalán erre vonatkozóan. Úgy véli: az eltérő szintű vizsga bevezetését indokolja, hogy rengeteg, körülbelül 700 ezer olyan diák van, aki elvégezte a 12. osztályt, de nem tudott leérettségizni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 23., kedd

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót

2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül

A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül
2025. december 23., kedd

Hiperbár kamrában gyógyulhatnak a kolozsvári rehabilitációs kórház páciensei

Nagy teljesítményű, korszerű technológiával felszerelt hiperbár kamrát kapott a kolozsvári rehabilitációs kórház, amely ily módon az egyetlen állami egészségügyi intézmény az országban, mely ilyen felszereléssel büszkélkedhet.

Hiperbár kamrában gyógyulhatnak a kolozsvári rehabilitációs kórház páciensei
2025. december 23., kedd

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)

Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Az 1989-es forradalom egyetlen magyarországi áldozatára emlékeztek Aradon

A hódmezővásárhelyi gépkocsivezető segélyszállítmányokat vitt Temesvárra, ám a szállítmány nem ért célba, mert az aradi várhíd közelében 1989. december 23-án hajnalban tüzet nyitottak rá, és az akkor 44 éves Tóth Sándor a helyszínen életét vesztette.

Az 1989-es forradalom egyetlen magyarországi áldozatára emlékeztek Aradon
2025. december 23., kedd

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?

Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?
2025. december 22., hétfő

Szilveszter előtt csaptak le a rendőrök: tonnányi pirotechnikai eszközt foglaltak le Kolozsváron

Mintegy 1700 kilogramm illegálisan forgalmazott pirotechnikai eszközt kobzott el a hétvégén a kolozsvári rendőrség egy 65 éves nőtől. Az ügyben bűnvádi eljárás indult.

Szilveszter előtt csaptak le a rendőrök: tonnányi pirotechnikai eszközt foglaltak le Kolozsváron
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Ittasan, jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal: őrizetben egy szilágysági férfi

Három bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják azt a krasznahorváti férfit, akit a krasznai rendőrőrs egyenruhásai vasárnap délután 24 órára őrizetbe vettek. Az egyik vád ellene, hogy ittasan vezetett.

Ittasan, jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal: őrizetben egy szilágysági férfi
2025. december 22., hétfő

Fogarason elkészült az evangélikus egyház oktatási központja a magyar kormány támogatásával

A Brassó megyei Fogarason hivatalosan átadták az evangélikus egyház óvodáját és oktatási központját.

Fogarason elkészült az evangélikus egyház oktatási központja a magyar kormány támogatásával
2025. december 22., hétfő

Fényfestés Sepsiszentgyörgyön: háromezer gyermekrajz a színház homlokzatán

Soha nem látott érdeklődés övezte idén Sepsiszentgyörgy hagyományos karácsonyi fényfestését.

Fényfestés Sepsiszentgyörgyön: háromezer gyermekrajz a színház homlokzatán
Hirdetés
Hirdetés