Hirdetés

Növekedett az adózási kedv, egyre többen fizetnek online

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Elsősorban az online adófizetési módszer elterjedésének köszönhető, hogy több erdélyi városban jelentősen nőtt ebben az évben a közteher-befizetési kedv.

Barabás Hajnal

Bíró Blanka

Kiss Előd-Gergely

Kőrössy Andrea

2017. április 05., 13:392017. április 05., 13:39

Jelentősen nőtt az adózási hajlandóság tavalyhoz képest több erdélyi városban is: az első, március 31-én lejáró határidőig kimutathatóan többen befizették a helyi adókat és illetékeket, mint 2016 azonos időszakában. Mindez elsősorban annak tudható be, hogy egyre többen élnek az online adófizetés lehetőségével, így gyorsan és egyszerűen leróhatják közterheiket anélkül, hogy sorba kellene állniuk. Az ingatlanok, területek és gépkocsik után felszámolt helyi adókat a továbbiakban is be lehet fizetni, viszont aki a március 31-ei határidőig ezt megtette, a legtöbb településen 10 százalékos kedvezményben részesült.

Kolozsváron az adóköteles magánszemélyek 64 százaléka „egyenlítette a számlát” múlt hónap végéig, ez mintegy 5 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest – nyilatkozta a Krónikának Iulia Perşa. A városházi szóvivő kérdésünkre elmondta: a kedvező tendencia leginkább az online befizetési mód elterjedésének köszönhető, ugyanis már nemcsak a polgármesteri hivatal honlapján, hanem az ország nagy részét lefedő Ghişeul.ro portálon is le lehet róni a kötelezettséget. Ehhez egyébként mindössze regisztrálni kell a személyi igazolvány adatait megadva, majd e-mailben küldenek jelszót, így azonnal elérhetővé válik a virtuális pénztárablak. A kincses városban ugyanakkor személyesen is több helyen ki lehet fizetni az illetékeket, így a polgármesteri hivatal Mócok (Moţilor) utcai és főtéri székhelyén, valamint a lakónegyedi kirendeltségekben.

Csíkszeredában is jól teljesítettek az adófizetők: a jogi és magánszemélyek március 31-éig összesen 10,9 millió lejt fizettek be az ingatlanok, földterületek és gépkocsik után. A városháza előzetesen az adókból származó 12,4 millió lejes bevétellel tervezett egész évre, ennek pedig már több mint 80 százalékát lerótták a csíkiak. A polgármesteri hivatal adó-és illetékosztálya által rendelkezésünkre bocsátott adatok szerint tavaly mintegy harmadával kevesebb magánszemély fizette be tartozását március végéig.

Rodica Ţiriac osztályvezető viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy tavaly egészen június végéig kedvezményesen lehetett befizetni az adókat és illetékeket, mert késett az új adótörvénykönyv módszertana. Így a tavalyi és idei első negyedévi eredmények összehasonlítása nem teljesen releváns, hiszen az elmúlt évben a jogi és a magánszemélyek sem iparkodtak annyira. A közterhekből befolyó összeg ugyanakkor azért is emelkedett, mert idén több adónem, például az ingatlanadó értéke is növekedett. Tavalyhoz képest jóval több pénz, 6,6 millió lej folyt be a városkasszába a jogi személyek adójából is, Rodica Ţiriac ennek kapcsán megjegyezte: idén kapták meg többek között a Hamerock Metall Rt. és más, felszámolás alatt álló vállalat elmaradásait. Március végéig további 395 ezer lej bevételük származott a különböző bírságokból, éves szinten e téren 1,4 millió lejes jövedelemre számít a csíkszeredai polgármesteri hivatal.

Sepsiszentgyörgyön is szorgosabban adóznak a cégek tavalyhoz képest, a magánszemélyek azonban továbbra is lekörözik a vállalkozásokat – tudtuk meg Sztakics Éva alpolgármestertől. A háromszéki megyeszékhelyen a polgároknak mintegy 69 százaléka fizette be a március végi határidőre az ingatlan- és területadót, illetve 57 százalékuk a gépkocsiadót. A cégek körében valamivel kisebb az arány: 66 százalékuk rótta le az épület után felszámolt közterhet, 58 százalékuk a területadót és 56 százalékuk adózott a gépkocsik után. Sztakics Éva egyébként nem akarta összehasonlítani az idei adatokat a tavalyi statisztikával: ugyancsak arra hivatkozott, hogy mindez nem lenne releváns a 2016-ban érvényes június 30-ai határidő miatt.

Sepsiszentgyörgyön idén nem emelték a helyi adókat, az önkormányzat az inflációs kiigazítás lehetőségével sem élt, viszont az övezeti besorolás módosításával vannak olyan városrészek, ahol megnövekedett az ingatlanadó. Többen panasszal fordultak emiatt a városházához, arra hivatkoztak, hogy nem indokolt esetükben az emelés, mert az utcájukban nem történt olyan mértékű korszerűsítés. Minden panaszt egyénileg elbírálnak. Az Erdélyi Magyar Néppárt különben bejelentette, hogy a panaszokat összesíti, és indokolt esetben májusban kezdeményezi az övezeti besorolás módosítását. Az önkormányzat ugyanakkor a már négy éve működő de minimis program keretében a Sepsiszentgyörgyön bejegyzett, a városban ingatlannal rendelkező kis- és közepes vállalkozásoknak visszaadja az épület- és területadó legkevesebb 33 százalékát.

Az online adófizetés egyébként országos szinten egyre nagyobb teret nyer: a digitális szolgáltatásokért felelős ügynökség (AADR) nemrég arról számolt be, hogy 2016-ban több mint 126 ezer tranzakciót végeztek a Ghişeul.ro portálon, ez 34,5 százalékos növekedést jelent 2015-höz képest. Tavaly összesen 40,5 millió lej értékű adót és illetéket fizettek ki az interneten keresztül, ehhez képest 2015-ben az így lerótt kötelezettségek értéke 28,2 millió lej volt. A legtöbben Bukarestben éltek a virtuális adófizetés lehetőségével. A 2011-ben elindított, azóta folyamatosan bővített Ghişeul.ro platformnak jelenleg mintegy 200 ezer aktív felhasználója van.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
Hirdetés