
Fotó: Boda L. Gergely
Közel két hónappal a helyhatósági választások után sem szerepel a marosvásárhelyi önkormányzat napirendjén az alpolgármesterek megválasztása. A városháza illetékesei úgy tesznek, mintha Dorin Florea polgármesternek nem is hiányoznának a helyettesek.
2016. július 26., 12:572016. július 26., 12:57
Nem szerepel az alpolgármesterek megválasztása a marosvásárhelyi önkormányzat csütörtöki ülésének napirendi pontjai közt annak ellenére, hogy a helyhatósági választások óta közel két hónap telt el. A városháza illetékesei egyébként úgy tesznek, mintha Dorin Florea polgármesternek nem is hiányoznának a helyettesek: Peti András volt alpolgármester irodáját felújították, átalakították, és átadták a városháza jegyzőjének, Andrei Mureşannak.
Florea egyébként több alkalommal is azt nyilatkozta, nincs szüksége alpolgármesterekre, nélkülük is tudja irányítani a megyeszékhelyet. A városháza helyettes sajtószóvivője, Cosmin Blaga érdeklődésünkre elmondta, a polgármester nem tárgyalt az elmúlt időszakban az alpolgármester-kérdésről az önkormányzatban jelen lévő politikai alakulatok képviselőivel. „Az elöljáróhoz ilyen témájú felkérés nem érkezett. A városnak működnie kell, és működik is, alpolgármesterek nélkül. Ha az önkormányzatban többségben lévő politikai pártok nem akarnak alpolgármestert jelölni, akkor döntésükért felelniük kell választóik előtt\" – tolmácsolta Dorin Florea véleményét a sajtószóvivő.
Amint arról a Krónika is beszámolt, az RMDSZ tíz, a Szociáldemokrata Párt (PSD) pedig négy képviselővel rendelkezik a 23 fős testületben, a két alakulat pedig eldöntötte, nem tartanak igényt az alpolgármesteri székekre, ugyanakkor mást sem támogatnának ennek megszerzésére. Így könnyűszerrel megakadályozhatják, hogy Florea pártja, a hat mandátummal rendelkező Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelölteket nevesítsen a két tisztségre. A három tanácsosi mandátummal rendelkező Szabad Emberek Pártja (POL) korábban leszögezte, nem kíván részt venni semmiféle politikai alkuban. A választások utáni első tanácsülésen – amelyen rendszerint megválasztják az alpolgármestereket – az egyik PSD-s tanácsos javaslatára halasztották el a tervezetet.
A liberálisok rangidős tanácsosa, Dumitru Matei kérdésünkre elmondta, szerinte szeptembertől mindenképpen szükség lesz alpolgármesterekre, mert akkor újra pezsgőbb lesz az élet a városban, és több lesz a megoldásra váró feladat. „Az nem lehet, hogy Marosvásárhelyen, ahol a megye lakosságának harminc százaléka lakik, s ahol a városházának arányokban is sokkal több feladata van, mint más településeken, ne legyen alpolgármester. Az ezerlelkes falvakban is van segítője a polgármesternek. Mi kisebbségben vagyunk a tanácsban, ezért nem tudunk alpolgármestert választani. Amint olvastam és hallottam, az RMDSZ egyáltalán nem akar alpolgármestert nevesíteni, s a vele partnerségben lévő szociáldemokraták sem. Ez a kérdés most az RMDSZ felelőssége\" – szögezte le Dumitru Matei, aki szerint a parlamenti választások után rendeződni fog ez a kérdés.
A Szabad Emberek Pártjának képviselője, Radu Bălaş a kérdés kapcsán kifejtette, egy meglepetéssel készülnek a csütörtöki városi tanácsülésre, amiről többet nem árulhat el. Cristian Bratanovici szociáldemokrata tanácsos hétfőn azt mondta, a napokban ismét egyeztetnek az alpolgármester-választás kérdéséről a párton belül.
Az RMDSZ-nek az alpolgármester-választás kérdésében nem változott az álláspontja, egyelőre nem kívánnak senkit nevesíteni és támogatni sem – nyilatkozta munkatársunknak Peti András, a szövetség marosvásárhelyi elnöke. „Két hónapig egyedül én voltam az alpolgármester, s az élet akkor sem állt meg, mint ahogy most sem, hogy nincs egyetlen alpolgármester sem\" – mondta az RMDSZ-es politikus.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
szóljon hozzá!