
Fotó: Boda L. Gergely
A közösségi portálokon élcelődnek a marosvásárhelyiek a felújítás alatt álló Eminescu parkban nemrég felszerelt padok miatt.
2016. augusztus 12., 15:422016. augusztus 12., 15:42
Tény, hogy a park ülőalkalmatosságai enyhén fogalmazva is nevetségesen néznek ki jelenlegi állapotukban. A felújítással megbízott vállalat előbb láthatóan meggyérítette a területen a növényzetet, majd úgy helyezte ki az ikerpadokat, hogy azok egyik oldalát betonkeret veszi körül. Ebben a formában azonban a padoknak csak az egyik felét lehet használni.
Az egyedi bútorzatelhelyezésről készült fotókat azóta többen is megosztották az interneten. A vásárhelyiek bejegyzései alapján a helybéliek egyszerűen nem értik, a kivitelezéssel megbízott cég hogyan kaphatott pénzt a városházától a park felújítására, többen pedig azon gúnyolódnak, hogy a városvezetés a hajléktalanokra is gondolt, amikor az egyik oldalon elkerített ikerpadokat kihelyezte. „Még az is lehetséges, hogy mivel a park a klinikák közelében van, a betegek sorukra várva lefeküdhetnek, a hozzátartozók a padokon uzsonnázhatnak” – olvasható egy másik bejegyzésben.
A téma kapcsán kérdéseinkkel Cosmina Paşcant, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal sajtószóvivőjét kerestük meg, aki elmondta, a parkok felügyeletével foglalkozó közterület-fenntartó szolgálat szerint a munkálatok egyelőre nem fejeződtek be az Eminescu parkban. Mint mondta, azért készültek ilyen masszív betonágyba a padok, hogy ily módon előzzék meg a vandál cselekedeteket. Megtudtuk még, hogy a padok szerkezete fából készült, a betonkoszorúkra pedig a későbbiekben virágtartókat helyeznek el.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
szóljon hozzá!