Hirdetés

Népszerű volt a nagyváradi Szent László Napok

Rendkívül népszerű volt a nagy­váradiak körében az immár negyedik alkalommal megszervezett, idén kilencnaposra bővített Szent László Napok: a június 18-a és 26-a között sorra került családbarát rendezvénysorozatra tavalyhoz képest számottevően többen látogattak el – közölték csütörtöki kiértékelő sajtótájékoztatójukon a szervezők.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. június 30., 20:002016. június 30., 20:00

„A kánikula és a labdarúgó-Európa-bajnokság ellenére sikeres fesztivált zártunk\" – fogalmazott Mihálka Melinda programigazgató. A várfelújításnak köszönhetően a rendelkezésükre álló fesztiválterület is megnőtt, ezért idén már nem volt panasz a zsúfoltságra, és a lacikonyhák előtt sem kellett sokáig sorban állni.

Zatykó Gyula főszervező arról számolt be: tulajdonképpen mindegyik programponttal elérték a céljukat, hiszen a hőség ellenére családokat, fiatalokat és időseket egyaránt a várba vonzott minden esemény. A hagyományokhoz híven a gyermekprogramok, a Nagyváradról elszármazottak találkozója, az örömfőzés, a kerékpártúra és a városlátogatás ezúttal is töretlen népszerűségnek örvendett, de az Ady Endre-gimnázium sportklubját vezető König Péter által szervezett Vártájfutás is közel hetven érdeklődőt vonzott. Ennek különösen örülnek a szervezők, hiszen nem csupán a sportágat és a sportolást népszerűsítették, hanem még a várat is sikerült „feltérképezniük\".

Mihálka Melinda arra is kitért, hogy a több mint száz programpontból álló rendezvénysorozat nem jöhetett volna létre a társ- és partnerszervezők, valamint támogatók nélkül. Zatykó Gyula köszönetet mondott a Nemzeti Kulturális Alapnak, a Bethlen Gábor Alapnak, az OTP Banknak, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft.-nek, és mindenkinek, aki hozzájárult, hogy idén is sikeres Szent László Napokat tudhassanak maguk mögött. 

„Önkéntes alapon szervezzük a Szent László Napokat, nem a profitért, ezért lehet kevés pénzből ilyen színvonalas rendezvényt tető alá hozni\" – fogalmazott Zatykó Gyula, aki a Székely Betty által koordinált mintegy huszonöt önkéntesnek és a szervezői kemény magnak is külön köszönetet mondott a megfeszített munkáért.

Idén egyébként karkötők vásárlásával lehetett támogatni a fesztivált, de mint kiderült, ezeknek alig felét sikerült értékesíteni. Sikeresnek bizonyult ugyanakkor a programfüzet helyét átvevő, idén első alkalommal bevezetett FestivApp elnevezésű mobiltelefonos alkalmazás, amelyet több mint ezren töltöttek le. A szervezők remélik, hogy a Szent László Napoknak jövőre is lesz folytatása.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
Hirdetés