Elgondolkodtatóak a Magyarország határain kívül eső nemzetrészek kivándorlási statisztikái: az elmúlt huszonöt évben csak az erdélyi magyarság legalább hatszázezer fős veszteséget szenvedett el, de a felvidékiek is kevesebben lettek legalább százezer fővel – hívta fel a figyelmet Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke az elvándorlás és bevándorlás témájában szervezett tusványosi panelbeszélgetésen.
2015. július 22., 19:572015. július 22., 19:57
2015. július 22., 19:572015. július 22., 19:57
Mint mondta, nagy részük Magyarországra telepedett át. Ezt „bocsánatos bűnnek” nevezte Szász abból a szemszögből, hogy a magyarság hazája a Kárpát-medence. A Magyarországra települt külhoniak nem vesztek el a magyar nemzet számára – mutatott rá az elnök, hozzátéve ugyanakkor, hogy a Székelyföld esete azért más, mert a régió magyar jellege csak addig őrizhető meg, amíg itt él még ez a hatszázezer magyar, így az itteniek felelőssége is nagyobb. Szász szerint a magyar államnak másféle támogatáspolitikát kell alkalmaznia a tömbmagyarság, és másat a szórvány esetében. A tömbben élőket területi alapon is támogatni kell, biztosítani kell számukra a magyar állami közszolgáltatásokat. Míg a tömbben célirányos, integrált támogatásokban kell gondolkodni, a gazdaság teljes spektruma segíthető, a szórványban élőket főleg kulturális és oktatási támogatásokkal kell megcélozni. Szász javasolta: a magyar társadalombiztosítást akadálymentesíteni kellene a külhoniak számára, hogy ők is részesülhessenek alapellátásban, amennyiben erre vonatkozó biztosítást kötnek. Takács Szabolcs, a miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára szerint az elmúlt hetek eredménye, hogy végre sikerült letisztítani a képet a bevándorlással kapcsolatos terminológiát tekintve az európai közbeszédben, s nem fogják már egy lapon emlegetni az Angliában munkát vállaló román vagy magyar állampolgárt az afrikai bevándorlókkal. Ezt pozitív fejleménynek értékelte az államtitkár, hozzátéve, hogy bár a magyar kormánynak nem célja, hogy minél többen hagyják el az országot, de kihasználva az Unión belüli mozgásszabadságot, fiatal generáció sokat tanulhat, tapasztalhat, s ezzel a tudással felvértezve gyarapíthatja majd a nemzetet. Az ebben az időszakban oly forró aktualitássá vált migrációs kérdéssel kapcsolatban Takács kifejtette: Magyarország ismét a világ figyelmének középpontjába került, nem feltétlenül a legobjektívebb kontextusban, de a migrációs statisztikák magukért beszélnek: idén már többen érkeztek az Unióba Magyarországon keresztül, mint a mediterrán térségen át. „Magyarország már hosszú idő óta növekvő migrációs nyomásnak van kitéve, s mi már régóta próbáljuk tematizálni ezt az Unióban. Most el tudtuk érni, hogy Európában többet foglalkozzanak a nyugat-balkáni migrációs útvonallal” – fogalmazott. Hozzátette: a szerb határra tervezett kerítést ideiglenes megoldásnak tekintik, senki nem gondolhatják komolyan, hogy Magyarország hosszú távon kerítéssel akarja elzárni az anyaországtól a vajdasági nemzetrészt.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!