Hirdetés

Népszavazás az Azomureşről?

Az RMDSZ marosvásárhelyi önkormányzati frakciója helyi népszavazást kezdeményez az Azomureş vegyi üzem bezárásáról, mivel az szennyezi a levegőt – közölte csütörtökön Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke.

Bakó Zoltán

2015. július 30., 19:442015. július 30., 19:44

Brassai egy sajtóreggeli keretében elmondta, az RMDSZ-frakció a csütörtöki városi önkormányzati ülésen jelentette be, hogy a következő ülésre elkészíti a népszavazásra vonatkozó indítványt, és kérte a polgármesteri hivatalt, készítsen orvosi, közegészségügyi tanulmányt a vegyi üzemnek a környezetre kifejtett hatásáról. Hangsúlyozta, hogy egy magánvállalat bezárását nem lehet elérni népszavazással, de ez a véleménynyilvánítás fontos jogi eszköz, amit a politikai és szakmai döntéshozóknak figyelembe kell venniük. Soós Zoltán, az RMDSZ vásárhelyi polgármesterjelöltje elmondta, eddig voltak vitafórumok, beszélgetések, petíciók, körlevelek, azonban eredménytelennek bizonyultak. „Most már eljött annak az ideje, hogy népszavazáson kérdezzük a vásárhelyieket” – szögezte le. Brassai továbbá beszélt a helyi iskolák kétnyelvűsítéséről is. Mint mondta, ez a kezdeményezés kivitelezhető, mivel a magyar közösségnek joga van ahhoz, hogy a helyi intézményekben – így az iskolákban is – kétnyelvű táblákat helyezzenek ki.

Ennek ellenére tanácskozni fognak az iskolák vezetőivel, hogy a közös álláspontot kialakítsák, s ha kell, tanácsi határozatot is kiharcolnak az iskolák belterületén még nem teljes kétnyelvűség megvalósításáért – ígérte Brassai. Az RMDSZ megyei szervezetének elnöke elmondta továbbá, tárgyaltak már együttműködés céljából a Nemzeti Liberális Párt (PNL) helyi képviselőivel is, szerinte a kilátások biztatóak. „Amennyiben a liberális párt komolyan gondolja, hogy az RMDSZ-szel partnerként harcol a kulturális főváros cím elnyeréséért – márpedig úgy tűnik, mert e tekintetben kikerülhetetlennek tekintik például a Bolyai-kultuszt –, akkor ez az kétnyelvűsítés lesz a próbakő: kiderül, mennyire lehet rájuk számítani” – jelezte Brassai. Úgy értékeli, esély van arra, hogy 2021-ben Vásárhely legyen „a kultúra kapuja Erdélyben”. Az előválasztásokkal kapcsolatban még elmondta: mindent akadályt meg szeretne szüntetni a regisztrációs folyamatban, hogy az augusztus 31-ei jelentkezési határidőt és október 11-ei előválasztást csúszás, halogatás nélkül meg- és betarthassák.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés