Nem feltétel a pluralizmus

„Az európai parlamenti képviselőjelöltek listájának összeállításánál nem a pluralizmus a legfontosabb kritérium” – jelentette ki tegnap Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján Markó Béla. Az RMDSZ-elnök úgy véli, a jelöltek felkészültségét és rátermettségét kell figyelembe venni azt követően, hogy ma a szövetség operatív tanácsa meghallgatja a jelölteket, és a következő napokban összeállítja a választási listát.

2007. január 23., 00:002007. január 23., 00:00

„Az RMDSZ két helyre számít az Európai Parlamentben, ennyi befutóval pedig nem lehet a pluralizmusra építeni” – magyarázta Markó.
Az RMDSZ-elnök kifejtette, továbbra is folytatják a párbeszédet az erdélyi magyar szervezetekkel, de a listán csak az RMDSZ jelöltjei szerepelnek majd, mivel az erről rendelkező jogszabályok nem adnak lehetőséget a közös listaállításra. Kelemen Hunor RMDSZ-képviselő közölte, ha valaki komolyan pályázott volna a képviselői tisztségre, be kellett volna nyújtania jelölését. Hozzáfűzte, ezt senki nem tette meg, és az RMDSZ hivatalból senkinek nem tart fenn helyet. A székelyföldi szervezetek által fontolgatott független jelölt indításával kapcsolatban a szövetségi elnök lapunknak elmondta: nem különböző csoportosulások jelöltjeit kell Strasbourgba küldeni, hanem olyan jelölteket, akik az egész erdélyi magyarságot képviselik, ahogyan ezt az RMDSZ eddig is tette. Hozzátette, véleménye szerint a független-jelölt-állítást fontolgatóknak nincs esélyük, hogy a szükséges aláírásokat összegyűjtsék.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács hétfői közleményében Tőkés László elnök is arról számolt be: az európai parlamenti választások kérdésében érdemi előrelépésre nem került sor. Közös nemzeti lista indítására – a szövetségi képviselők tanácsának határozatára hivatkozva – az RMDSZ elnöke nem mutatott hajlandóságot. Markó Béla ígéretet tett arra nézve, hogy az RMDSZ operatív tanácsának keddi ülésén felveti a kérdést, illetve megvizsgálják az együttműködés lehetőségeit. Tőkés László ragaszkodott ahhoz, hogy az RMDSZ-en kívüli erők tényleges beleszólást nyerjenek a jelöltállítást illetően, éspedig egy képviselői tisztség elnyerésének feltételével. Tőkés szerint ez páratlanul fontos volna az erdélyi magyarság összefogása szempontjából.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok
2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása