
Fotó: Bethlendi Tamás
„Manapság nem népszerű politikusnak lenni” – ezzel magyarázta Kali István, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének ügyvezető elnöke, hogy a helyi szervezet pályázat útján hirdetett meg két alelnöki tisztséget, és a két hónappal ezelőtt közzétett felhívásra egyetlen pályázat érkezett.
2017. szeptember 21., 12:182017. szeptember 21., 12:18
2017. szeptember 21., 12:352017. szeptember 21., 12:35
A szövetség ifjúságért felelős, illetve a turizmus és kultúra népszerűsítéséért, valamint az interetnikus kapcsolatokért felelős alelnököket keres.
olyan személyeket, akik a marosvásárhelyi magyar közösségért szeretnének dolgozni, és tevékenységükkel aktív szerepet vállalnának a közéletben.
Az RMDSZ látszólag mindent megtett az elmúlt 60 napban annak érdekében, hogy minél több jelentkezőből válogathassa ki a majdani két alelnököt: a szervezet új vezetője, Vass Levente előbb sajtótájékoztatón tette közzé szándékát, majd közlemény formájában is a média rendelkezésére bocsátotta. A fiatalabb nemzedék kedvéért a hírt a közösségi oldalakon is megosztották.
az adott terület fejlesztéséről, illetve az elvégzendő tevékenységről.
Az egyetlen pályázó a turizmus és kultúra népszerűsítéséért, illetve az interetnikus kapcsolatokért felelős alelnöki tisztséget szeretné elfoglalni. Pályázatát a szervezet vezetősége bírálja el. Az ifjúsági alelnöki posztra is akadna valaki, de a fiatal jelentkezőnek előbb egyetemének vezetőségével kell egyeztetnie.
Vass Levente június derekán mutatta be csapatát: a nyolc alelnökből akkor hatot sikerült nevesítenie. A további két tisztségre „az átláthatóság és a nyitottság jegyében” hirdetett pályázatot.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
szóljon hozzá!