Hirdetés

Nem újítják fel a nagyváradi pénzügyi palotát

Elutasította az egykori nagyváradi pénzügyi palota felújítására vonatkozó tervezetet a Bihar megyei önkormányzat RMDSZ–PSD–ALDE-koalíciója. A megyei vezetés előbb az épület papíron való birtokbavételére törekszik.

Pap Melinda

2017. július 31., 11:352017. július 31., 11:35

Nem újítja fel egyelőre az egykori nagyváradi pénzügyi palota épületét a Bihar megyei önkormányzat, a testület legutóbbi ülésén elutasította a Nemzeti Liberális Párt (PNL) erre vonatkozó határozattervezetét. A PNL-frakció azt követően nyújtott be javaslatot a római katolikus egyháztól elperelt ingatlan javítására, illetve adminisztratív székhellyé való alakítására, hogy Ilie Bolojan nagyváradi polgármester – aki egyben a párt megyei elnöke is – már többször is az impozáns, de leromlott ingatlan rendbetételére szólította fel a megyei vezetést.

A Fő utca 35. szám alatti ingatlan a csütörtöki ülésen több határozattervezet témáját is képezte,

Hirdetés

a Bihoreanul hetilap internetes kiadása szerint a liberálisok említett két javaslatával párhuzamosan a megye vezetése ahhoz kérte az önkormányzati képviselők támogatását, hogy igényelhesse annak telekkönyvi kivonatát.

korábban írtuk

Önkormányzati meccs palotaügyben: Pásztor szerint Bolojan látszatmegoldást akar
Önkormányzati meccs palotaügyben: Pásztor szerint Bolojan látszatmegoldást akar

Egymásnak passzolja a nagyváradi és a Bihar megyei önkormányzat a római katolikus egyháztól elperelt pénzügyi palotát. Mivel a megyei tanácsnak nincs pénze a felújításra, felkínálná megvételre a városnak, de a polgármestert nem érdekli az üzlet.

Mint az ülésen kiderült, elsősorban ennek hiánya akadályozza meg őket abban, hogy bármit is kezdjenek az épülettel. Ahogy az is, hogy

az évtizedekig járóbeteg-rendelőként működő ingatlan még mindig az egészségügyi minisztérium nyilvántartásában szerepel,

és csak ennek a jóváhagyásával lehet megváltoztatni a rendeltetését. Pásztor Sándor megyei tanácselnök és Ioan Mang PSD-s alelnök ellenben azt ígérte, lobbizni fog a bihari vezetésű szaktárcánál, hogy a megyei önkormányzat hivatalosan is birtokosa lehessen a legfelsőbb bíróság által decemberben nekiítélt épületnek.

korábban írtuk

Nem irgalmazott a bíróság, ismét perre megy az egyház a váradi pénzügyi palotáért
Nem irgalmazott a bíróság, ismét perre megy az egyház a váradi pénzügyi palotáért

Az Emberi Jogok Európai Bíróságán fellebbezi meg az irgalmasok által épített nagyváradi pénzügyi palota visszaállamosításáról szóló döntést a katolikus egyház. Böcskei László megyéspüspök szerint itthon is új pert indítanak.

Pásztor Sándor korábban a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a júliusi tanácsülésen beterjeszti az épület eladására vonatkozó javaslatát, erre azonban – valószínűleg az említett okok miatt – végül nem került sor.

Az RMDSZ-es politikus szerint a számos nagy projektet futtató megyei tanácsnak nincs pénze a felújításra, és nincs is szüksége ilyen hatalmas ingatlanra.

Éppen ezért a tanácselnök több kisebb épületért cserébe felajánlotta azt a homlokzatfelújítást sürgető Ilie Bolojannak, de a polgármester hallani sem akar a tranzakcióról. A liberális elöljáró elutasító válaszát Pásztor lapunknak úgy értelmezte, hogy Bolojan „látszatmegoldást” akar, valójában nem érdekli a városképet rontó ingatlan sorsának rendezése. Attól tart, a liberálisok nem szavaznák majd meg javaslatát, és elismerte,

kicsi az esély, hogy átmenjen a kétharmados többséget igénylő határozattervezet, melyhez a Bihar megyét vezető RMDSZ–PSD–ALDE-koalíció mellett a PNL-sek támogatására is szükség van.

A római katolikus egyház számos kedvező bírósági ítélet után decemberben veszítette el az irgalmas rend által épített, az Osztrák–Magyar Monarchia pénzügyminisztériumának bérbe adott palotát. Ezt ugyan 2012-ben visszaszolgáltatták az egyháznak, de a megyei tanács a bérleti szerződésre hivatkozva megtámadta a restitúciós bizottság határozatát, szerintük ez azt bizonyítja, hogy az épület a magyar állam tulajdona volt, és a trianoni döntéssel a román állam csak átvette. Böcskei László nagyváradi megyéspüspök korábban a Krónikának elmondta, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán fellebbezik meg a jogerős bírósági döntést, illetve itthon is új pert indítanak az ügyben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
Hirdetés