
Fotó: Biró István
2011. december 02., 06:022011. december 02., 06:02
Holott a cikkíró szerint ha megszámolhatnánk hogy hány turista áll meg Aradon kizárólag a Szabadság-szobor miatt, akkor ez minden bizonnyal az első helyen szerepelne. Az idegenforgalmi stratégia 2016-ig vázolja az ágazat fejlődésének irányát.
A turisztikai stratégiát egy bukaresti alapítvány dolgozta ki, és alapkövetkeztetése szerint Arad megye idegenforgalmának fellendülési útja a sport- és szabadidő-turizmus, illetve ennek a kultúrturizmussal történő ötvözése. Adrian Ţolea, a megyei önkormányzat alelnöke szerint a partiumi megye – többek között a szomszédos magyarországi régiókhoz képest – elsősorban a szabadidős programok: a sporthorgászat, a vízitúrák, a vadászat, lovaglás, ejtőernyőzés, barlangkutatás, csapatsportok terén nyújthat újat a turisták számára. Bölöni György, a képviselő-testület RMDSZ-es tagja lapunknak elmondta, a dokumentumban Arad és a megye úgy jelenik meg, mint ahol nincsenek kiemelkedő jelentőségű turisztikai látványosságok, ami szerinte helytálló, hiszen a régió nem rendelkezik a Duna-deltához vagy a moldvai kolostorokéhoz hasonló idegenforgalmi potenciállal.
A tanácsos hozzátette: az összmagyarság számára stratégiai fontossággal bír a Szabadság-szobor, továbbá a Zala-alkotáshoz hasonló egyéb műemlékek, épületek, amelyek egyenként jelentős turisztikai vonzerővel bírnak, viszont ezek megtekintéséért sohasem fognak „özönleni” a Maros-parti városba a moldvai románok. Éppen ezért nem is tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy ezek kimaradtak a stratégiából, szerinte sokkal fontosabb e téren, hogy a város és a megye megbecsüli, közkincsként kezeli ezeket az értékeket, és méltó körülményeket biztosít számukra. „Ha egy turista szétnéz Aradon, többnyire amúgy is magyar kötődésű, még a monarchia idejéből származó épületet lát” – jegyezte meg a Krónikának Bölöni György, aki szerint a stratégia jelentősége nem is a turisztikai objektumok felleltározásában, hanem a fejlődés irányának megszabásában áll.
Hozzátette, mindez már csak azért sem nehéz, mivel az aradi turizmusfejlesztés a nulláról indul, amit az is bizonyít, hogy a látogatók mindössze 1,4 éjszakát töltenek a megyeszékhelyen vagy a megyében. A megyei tanácsos szerint az egy nap alatt bejárható mikroútvonalak kiépítésére kell fektetni a hangsúlyt, Aradon ugyanis egyetlen turista sem fog két hetet eltölteni, mint például a tengerparton.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.