Hirdetés

Nem lesz idén Bethlen-szobor Marosvásárhelyen?

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Marosvásárhely szabad királyi városi rangra emelésének 400. évfordulójára, április 29-ére nem sikerült, s úgy tűnik, év végéig sem lehet felállítani Bethlen Gábor fejedelem szobrát Marosvásárhelyen.

Simon Virág

2016. szeptember 08., 14:542016. szeptember 08., 14:54

Soós Zoltán ötletgazda javaslatára az RMDSZ-es tanácsosok tavaly nyújtottak be a határozattervezetet a helyi tanácshoz, kérve, hogy állítsanak szobrot Bethlen Gábor fejedelemnek. Elsőként a vár melletti zöldövezet szerepelt a szobor helyszíneként, és arról volt szó, hogy az Erdélyi Iskola képviselőinek emlékműve mellé állítják fel. Később a kezdeményező kérte, hogy méltóbb helyre, a város főterére kerüljön az erdélyi fejedelem szobra.

Idén meghirdették a szoborpályázatot, amelyre összesen nyolc mű érkezett be. A szakmai zsűri döntése nyomán a nagyváradi Deák Árpád Aranykor című alkotását választották ki. Ami a helyszínt illeti, a volt önkormányzati képviselők májusban, mandátumuk utolsó ülésén három tartózkodással beleegyeztek abba, hogy a főtéren állítsák fel az erdélyi fejedelem emlékét őrző műalkotást. Akkor Peti András alpolgármester optimistán azt nyilatkozta, hogy úgy gondolja, nem lesznek fennakadások az engedélyek beszerzésében és a helyszín kialakításában, így év végéig állni fog Bethlen Gábor szobra.

Mégis lesznek bonyodalmak

Soós Zoltán ötletgazda, aki jelenleg már nem marosvásárhelyi önkormányzati képviselő, lapunknak elmondta, hogy a kiválasztott pályamű végleges makettjét jelenleg készíti a nagyváradi alkotó, hamarosan elkészül vele. „A marosvásárhelyi városháza ki kell hogy állítsa az engedélyeket, és meg kell hirdesse a közbeszerzést, mert tudomásom szerint a szobor elkészítéséhez szükséges összegre közbeszerzést kell kiírni. Ez azt jelenti, hogy versenytárgyaláson választják ki az öntödét, amely a modell alapján elkészíti a szobrot” – mondta Soós Zoltán.

Szerinte jelenleg a legfontosabb lépés a közbeszerzés kiírása lenne, ha az megtörténik, és meglesz a szobor, akkor gyorsabban haladna a helyszín kialakítása és a szükséges engedélyek beszerzése, például a kulturális minisztérium jóváhagyása is. „Ha a város polgármestere és az engedélyek kibocsátásáért felelős városi főépítész jóindulattal kezelné ezt a kérdést, akkor már év végén állhatna Marosvásárhely főterén Bethlen Gábor szobra. Ellenkező esetben jövő tavaszra várható a szobor felállítása” – mondta Soós, aki szerint a tanácsosoknak kell számon kérniük és sürgetniük a városháza szakosztályait, hogy lépjenek szoborügyben.

A városháza kell hogy lépjen

Csiki Zsolt frakcióvezetőt nem sikerült telefonon elérnünk, így Novák Zoltán frakcióvezető-helyettest, történészt kérdeztük, hogy az elmúlt hónapokban történt-e előrelépés a Bethlen-szobor kapcsán. Megtudtuk, hogy a legutóbbi költségvetés-kiegészítésben szerepelt egy 150 ezer lejes tétel, melyből a városháza kialakítja azoknak a szobroknak a helyszínét, amelyek felállítását jóváhagyták, de eddig nem történt meg.

A Bethlen-szobor mellett ezek között szerepel a Sütő András, az Erdélyi Iskola képviselői, illetve a Iuliu Hossu görögkatolikus püspök emlékére állítandó alkotás is. „Napirenden van a kérdés. Hogy pontosan mi a következő lépés, nem tudom, de úgy gondolom, hogy a városháza térfelén van a labda, a hivatal kell hogy lépjen a helyszínek kijelölésében, kialakításában, annál is inkább, mivel erre pénzt szavaztunk meg. Mindenképpen követni fogjuk a szoborállítások ügyét” – mondta Novák Zoltán.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés