
2011. március 31., 15:362011. március 31., 15:36
Marosvásárhely önkormányzata a család és tizenkét román egyesület kezdeményezésére, 2009. szeptember 10-én arról határozott, hogy szobrot állít a gyászos emlékezetű tábornok, Románia egykori vezérkari főnöke emlékére. A határozatot akkor a tanács RMDSZ-es képviselői is megszavaztak. Az önkormányzati döntést Tőkés László, a temesvári forradalom mártírjai iránti kegyelet jegyében a közigazgatási bíróságon megtámadta.
A határozat meghozatalának idejében már ítélet született ugyan Victor Stănculescu és Mihai Chiţac tábornokok ügyében, és az 1989-es romániai forradalom idején elkövetett tömeggyilkosságokban való részvétel bizonyított vádja alapján mindkét főtisztet súlyos börtönbüntetésre ítélték, továbbá az eljárás rendjén Ştefan Guşă bűnössége is kétséget kizáróan megállapítást nyert – ennek ellenére Marosvásárhely városi tanácsa mégis emléket akart állítani a város volt lakójának. Guşă ellen korábban eljárás is zajlott, ellenben ítélet nem született mivel a volt tábornok időközben elhunyt. „Mindezek ellenére a tények tények maradnak: Ştefan Guşă tömeggyilkos volt!” - vélekedik Tőkés László.
A szoborállítás terve tiltakozáshullámot váltott ki, több civil szervezet is ellenezte azt. Az ellenzők között van egyebek között a Temesvár Társaság, a temesvári December 17. Szervezet és a Memorialul Revoluţiei Egyesület, az Európai Parlament Erdélyi Magyar Képviselőcsoportja, a Pro Europa Liga. Ugyancsak ellenezte a javaslatot 117 neves személyiség, köztük Herta Müller Nobel-díjas írónő, Richard Wagner író, és Adrian Cioroianu volt román külügyminiszter. Maga Dorin Florea polgármester is ígéretet tett egy Tőkés Lászlóval folytatott megbeszélés alkalmával, hogy nem engedélyezi a szobor felállítását.
A marosvásárhelyi tanács azonban mindezek ellenére óvást emelt a Maros Megyei Törvényszék 2010 júniusában hozott határozatába, amely megsemmisítette a szobor felállítására vonatkozó tanácsi határozatot.
A fellebbezés tárgyalása alkalmából benyújtott keresetében Kincses Előd ügyvéd a következőképpen fogalmaz: „Megengedhetetlen, hogy az áldozatokra való emlékezés helyett a Román Forradalom elfojtásában vétkesek kultuszának legyünk tanúi.” Indoklásában tételesen idéz a Ştefan Guşăt terhelő dokumentumokból, melyek azt bizonyítják, hogy Temesváron a hadsereg az egykori tábornok személyes parancsára lőtt a forradalmárokra.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!