Hirdetés

Nem lesz fordítás az angol tantárgyversenyen

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Egyenlő esélyekkel indulhatnak immár az angol tantárgyversenyen a magyar diákok, miután az oktatási minisztérium betartotta ígéretét. A pedagógusok azonban még mindig aggódnak.

Bíró Blanka

2018. február 15., 08:502018. február 15., 08:50

Megszüntette az oktatási minisztérium a diszkriminációt az angol tantárgyverseny ügyében, így a március elején sorra kerülő megyei, majd az azt követő országos szakaszon immár a magyar diákok román társaikkal egyenlő esélyekkel méretkezhetnek meg.

Az ígéreteknek megfelelően a tanügyi tárca átiratban értesítette a megyei tanfelügyelőségeket a tantárgyverseny szabályzatának a kisebbségi oktatásban résztvevő tanulókat hátrányosan érintő előírásának módosításáról.

Hirdetés

A minisztérium által hozott intézkedés ugyan eltér attól, mint amiről múlt héten Kovács Irén kisebbségi oktatásért felelős államtitkár közleményében beszámolt, a végleges megoldás azonban talán kedvezőbb is a magyar diákok számára, mint az államtitkár által beharangozott lépés. A tanfelügyelőségeknek küldött átirat szerint a tantárgyverseny további szakaszain a diákoknak nem kell fordítási feladatokat megoldaniuk.

korábban írtuk

Miniszteri ígéret: megszüntetik a magyar diákok diszkriminálását az angol tantárgyversenyen
Miniszteri ígéret: megszüntetik a magyar diákok diszkriminálását az angol tantárgyversenyen

Megoldottnak tekinti a kisebbségi oktatásért felelős államtitkár az angol tantárgyverseny ügyét, a szakminiszter ugyanis ígéretet tett arra, hogy módosítják a kisebbségi diákokat diszkrimináló előírást.

Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő a Krónikának szerdán elmondta:

a megmérettetésen összetett nyelvi készségeket ellenőriznek, úgy tudja, hogy fordítás helyett olyan feladatot kapnak majd a tanulók, amelyben egy angol szövegben a kihagyott szavakat kell majd beírni.

Kiss Imre hangsúlyozta: a helyi szakaszt már lebonyolították, a módosítás révén pedig március 3-án a megyei versenyt is immár akadálytalanul szervezhetik meg, hiszen a magyar diákok nem lesznek hátrányos helyzetben. Kovács Irén ehhez képest múlt héten azt közölte: a diszkriminációt úgy küszöbölik ki, hogy a tantárgyverseny megyei és országos szakaszán a kisebbségi oktatásban résztvevő diákoknak angolról anyanyelvükre, illetve anyanyelvükről angolra kell majd fordítaniuk román helyett.

Számos pedagógus viszont eleve fölöslegesnek tartja a fordítási feladatok beemelését, hiszen a megmérettetésen az angoltudás szintjét kellene felmérni, amit kizárólag angol nyelvű feladatokkal lehet leghatékonyabban megtenni.

Szőcs Torma Katalin sepsiszentgyörgyi angolszakos tanár lapunknak a fejlemények kapcsán azt nyilatkozta: az általuk is javasolt megoldás született, és különben is, fordítaniuk a tavalyi módosítás előtt sem kellett a tantárgyversenyen résztvevő fiataloknak. A pedagógus hangsúlyozta: azt a változatot nem tartották volna elfogadhatónak, hogy külön vetélkedőt szervezzenek a román anyanyelvű és a kisebbségi diákoknak.

Szőcs Torma Katalin ugyanakkor aggasztónak tartja, hogy az intézkedéssel egyelőre csak erre az évre rendezték a helyzetet,

így megtörténhet, hogy a jövő esztendei versenyen ismét hátrányból indulnak a magyar diákok, és kezdhetik elölről a küzdelmet. A magyar diákokat hátrányosan érintő új szabályzatra épp a sepsiszentgyörgyi tanár hívta fel a Krónika figyelmét még januárban, majd számos más pedagógus is felháborodásának adott hangot, sőt bojkottot is hirdettek a megyei szakaszra.

korábban írtuk

Diszkriminálják a magyar diákokat az angol tantárgyversenyen
Diszkriminálják a magyar diákokat az angol tantárgyversenyen

Labdába se rúghatnak a magyar anyanyelvű diákok román társaik mellett az angol tantárgyversenyen egy új szabályozás miatt. Az oktatási minisztérium kisebbségügyi államtitkársága nem sokat tehet, a diszkriminációellenes tanács azonban eljárást indít.

Az oktatási minisztérium tavaly módosította az előírásokat, akkor került bele a szabályzatba, hogy a tantárgyverseny ezentúl fordítási feladatokat is tartalmaz. A dokumentumban ráadásul rögzítették, hogy mindegyik diáknak angolról román nyelvre és románról angolra kell fordítania, ilyen feltételek mellett pedig egyértelmű volt, hogy a magyar diákok labdába se rúghatnak majd román társaik mellett.

Az ügyre az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) is felfigyelt, amelynek elnöke, Asztalos Csaba lapunktól értesült a változásokról, és kijelentette, hogy egyértelmű diszkrimináció történt.

A CNCD hivatalból eljárást akart indítani, csakhogy előbb megvárták az új kormány, illetve oktatási miniszter beiktatását, és mire sor került volna az eljárásra, a minisztérium ígéretet tett a probléma orvoslására.

korábban írtuk

Asztalos Csaba szerint egyértelmű a diszkrimináció az angol tantárgyversenyen
Asztalos Csaba szerint egyértelmű a diszkrimináció az angol tantárgyversenyen

A diszkriminációellenes tanács elnöke szerint az angol tantárgyverseny megyei szakaszának időpontjáig sikerül orvosolni a magyar diákokat hátrányos helyzetbe hozó problémát. Eközben a Minta az angol nyelvű megmérettetések bojkottjára szólít.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés