Hirdetés

Nem lehet referendum Biharon

Nem dönthetik el népszavazáson Bihar község lakói, hogy több másik településsel együtt szeretnének-e részt venni az Aparegio elnevezésű, a víz- és csatornahálózat korszerűsítését célzó projektben.

Nagy Orsolya

2012. január 13., 09:012012. január 13., 09:01

 Mint korábban beszámoltunk, hogy a bihariak jó része már egy évvel ezelőtt kifejezte nemtetszését az uniós forrásból finanszírozott projekttel kapcsolatban, ami azzal járna, hogy a felújított közműhálózatokat a község lakói pontosan ugyanazon az áron kapnák a regionális szolgáltatóvá váló Nagyváradi Vízmű Rt.-től, mint amennyiért az a megyeszékhelyen szolgáltat – ez azonban többszöröse a Biharon eddig, a helyi szolgáltató által megszabott árnak.

Bihar helyi önkormányzati testülete 2011 decemberében határozott arról, hogy népszavazáson dönti el, részt kíván-e venni a projektben. A prefektúra azonban január ötödikén levélben szólította fel a község vezetőségét a határozat visszavonására, mondván: nem teljesültek a népszavazás megszervezéséről szóló elvárások. Az első probléma az, hogy a referendum időpontja túl közel van, holott a törvény szerint annak dátumát legkésőbb húsz nappal előtte be kell jelenteni. Másfelől a prefektúra meglátása szerint a község lakói nem kellőképpen tájékozottak a szavazás tétje felől, ezért azt kérik a község vezetőségétől, hogy mihamarabb tegye közzé a tervezett referendum témáját az önkormányzat honlapján, publikálja a sajtóban, illetve szervezze meg a törvény által előírt közvitát a témában.

Kozma Géza bihari helyi önkormányzati képviselő a Bihoreanul román nyelvű hetilapnak azt nyilatkozta, szerinte a prefektus valójában nem a törvényt szeretné betartatni, hanem a referendumot megakadályozni. Ugyanakkor a helyi tanács álláspontja szerint a község lakóinak véleményét másképpen is kis lehet kérni. „Nem kell nekünk föltétlenül referendum, és nincs szükségünk sok időre sem a tájékoztatáshoz. Aláírásokat fogunk gyűjteni, hogy mindenki lássa, hogy nem mi, tanácsosok, hanem a lakosság ellenzi a projektet” – hangsúlyozta Kozma Géza.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
2026. október 08., csütörtök

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak

Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak
2026. október 08., csütörtök

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?

Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?
Hirdetés
Hirdetés