
Tizenöt udvarhelyszéki RMDSZ-es polgármester írta alá azt a beadványt, melyben leszögezik: nem értenek egyet azzal, hogy Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke befutó helyet kapott a szövetség udvarhelyszéki képviselőjelölt-listáján.
2016. szeptember 22., 12:462016. szeptember 22., 12:46
Az elöljárók azt kérik az RMDSZ csúcsvezetésétől, hogy változtassa meg a két politikai alakulat együttműködése következtében a hónap elején bejelentett döntést. „Udvarhelyszéken több tízezer szavazatot hoztunk mi, polgármesterek az RMDSZ-nek azért, hogy parlamenti képviseletünk legyen évtizedeken keresztül. Ehhez pedig most is ragaszkodunk. Azt kértük a szövetség felső vezetésétől, hogy vegyék figyelembe eddigi tevékenységünket” – mondta Bokor Sándor, az RMDSZ parajdi polgármestere, aki leszögezte, nem a marosvásárhelyi Biró Zsolt személye vagy az MPP ellen szól a beadványuk.
Elvi kérdésnek tartja viszont, hogy Udvarhelyszéknek RMDSZ-es parlamenti képviselője legyen. Mint mondta, egyetért a nemzeti összefogás gondolatával, de arra is gondolniuk kell, hogy a szövetséget szimpatizáló választókat miként lehet arra kérni, hogy az MPP-re szavazzanak.
A lapunk által megkérdezett polgármesterek főleg azt kifogásolják, hogy a szövetség felső vezetése megkérdezésük nélkül döntötte el, hogy Biró Zsolt kapja meg a befutó helyet az udvarhelyszéki képviselőjelölt-listán. „Én úgy veszem észre, hogy ez az első lépés ahhoz, hogy a parlamenti bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt ne tudjuk átlépni” – jelentette ki Gyerkó Levente galambfalvi polgármester.
Bálint Elemér Imre oroszhegyi polgármester elmondta, a beadványt aláíró elöljárók azt szeretnék, ha a jelöltlistán szereplő Birtalan József vagy Sebestyén Csaba kapná meg a befutónak számító helyet.
Biró Zsolt MPP-elnök érdeklődésünkre elmondta, véleménye szerint az együttműködés kölcsönös áldozatokkal is jár adott esetben. A pártelnök alaptalannak tartja azt a vádat, hogy egy marosvásárhelyi lakcímmel rendelkező személy ne tudná képviselni Udvarhelyszéket. Elmondása szerint rendelkezik a megfelelő helyismerettel, sőt családja is a régióból származik.
Rámutatott, ugyanúgy aggályok fogalmazódnak meg az MPP-szimpatizánsok részéről, amikor azt mondják nekik, hogy szövetségi jelöltre kell szavazni. „Megjegyezném, hogy a Hargita megyei listán az MPP-s jelöltek mellett bőven lesznek RMDSZ-esek is, így nem feltétlenül a röghöz kötöttséget kellene hangsúlyoznunk ebben a kérdésben. Egyébként Udvarhelyszéken hangsúlyosan jelen van az MPP. Udvarhely és Szentegyháza mellett szavazótáborunk van azokon a településeken is, ahol nem mi állítottunk polgármestert” – mutatott rá Biró Zsolt.
Mint monda, a szavazók mozgósítása szempontjából érez némi logikát az RMDSZ-es polgármesterek felvetésében, de azt hozzátette, az MPP-nek ugyanúgy meg kell győznie a más megyékben élő polgárokat, hogy a közös képviseletre voksoljanak. „Úgy gondolom, hogy a mostani, kezdeti berzenkedéseket kezelni tudjuk, és a kölcsönös bizalom a következő hetek, hónapok során kialakul. Az a fontos, hogy december 11-én úgy tudjuk megszólítani a választókat, hogy annak eredménye is legyen” – fogalmazott. Hozzátette, nyugodtak lehetnek a polgármesterek, hiszen minden önkormányzatot egyformán fog képviselni.
Amint arról beszámoltunk, az MPP és az RMDSZ szeptember elején jelentette be, hogy Biró Zsolt kapja a befutó helyet a szövetség udvarhelyszéki képviselőjelölt-listáján.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!